Végre angolul is megjelent az Abigél
Írta:

Végre angolul is megjelent az Abigél

Szabó Magda leghíresebb regényét Jane Austenhez és J. K. Rowlinghoz hasonlítja a kiadó.

 

 

Valószínűleg a magyar fiatalok – és persze az idősebbek – között sincs olyan, aki ne ismerné az Abigélt. Szabó Magda örökérvényű regénye idehaza sok helyen kötelező olvasmány, az ifjúsági irodalom egyik alapköve, az angol fordítására viszont valamiért egészen mostanáig várni kellett. De ennek a várakozásnak vége: az Abigél angol változata 2020. január 20-án jelent meg annak a Len Rix-nek a fordításában, aki 2005-ben Szabó Magda Az ajtó című regényét, illetve Szerb Antal életművét is fordította.

 

Az Abigélt a New York Times is ajánlja, a lap így ír a regényről:

„Len Rix fordítása ügyes, de Szabó őszinte, párbeszédes prózáját háttérbe szorítja a kanyargós cselekmény. A regény hosszú oldalakon keresztül tartogatja a titkait, ennek a bűvészmutatványnak az eredménye pedig egy feszes suspense. (…) Az Abigél egyszerre szívszorító és magával ragadó, a hatást csak fokozza, hogy a történéseket Gina ifjú egyszerűségén, éretlen tekintetén keresztül látjuk.” – idézi a lapot a szinhaz.org.

 

Rothfeld4-superJumbo

  • 639 2020. február 03 Belföld 2020. február 03.

    Facebook Comments