Nepáli földrengés

Nepáli földrengés

3300 fölött az áldozatok száma a vasárnap esti hivatalos közlések szerint.

 

A szombati 7,9-es földrengés romjain elkeseredett harcot vívnak a mentőalakulatok az idővel. A folyamatos utórengések és az összeomlott infrastruktúra nem könnyítik meg a helyzetet. A földrengés epicentruma a fővárostól, Katmandutól 80 km-re északnyugatra volt, itt, a Katmandu-völgyben a földdel váltak egyenlővé a házak. De halálos áldozatok voltak a szomszédos Indiában, Tibetben és Bangladesben is. A földrengés a Himalájában is lavinákat indított el, vasárnap reggeli jelentések szerint az alaptáborban 17-en haltak meg, és 40-en sérültek meg. Az áldozatok között van a Google egyik vezetője, Dan Fredinburg is, aki szervezett túrán készült megmászni a Mount Everestet, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, amibe belehalt.

Magyar áldozatokról viszont egyelőre nincs hír: egy 15 fős turistacsoport már sikeresen elhagyta a térséget, de 24 magyarról még mindig nem tudnak semmit. A kapcsolatfelvétel sikertelensége azonban nem jelenti a legrosszabbat: a katasztrófa sújtotta területen nem működnek a telefonvonalak, a helyzetet pedig az utórengések mellett a heves esőzések is rontják, így az ő helyzetükről tényleg csak találgatások vannak.

A nemzetközi szervezetek viszont a legrosszabbtól, humanitárius katasztrófától tartanak. A helyi hatóságok külföldi segítséget kértek a mentéshez: Amerika egymillió dollárnyi segélyt és egy katasztrófavédelmi egységet küld a helyszínre, Kína 62 emberes kutatócsoportot indított, Nepálba, Magyarországról pedig a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 nevű speciális mentőalakulata indult útnak. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke az M1-nek elmondta: néhány órán belül megérkeznek a helyszínre. A Rescue 24 két odautazó vezetője több nemzetközi mentésben vett már részt, hozzájuk csatlakoznak az Amerikából, Ausztráliából, Japánból és Indiából érkező baptista segítők. A nemzetközi egység a magyarok vezetésével segíti majd a mentést és a tervek szerint egy hétig lesznek kint Nepálban.

A több ezer halott és a szabad ég alatt éjszakázó tízezres tömeg mellett szinte eltörpül, de világörökségi helyszínek is a földdel váltak egyelővé a földrengésben. Az MTI értesülései szerint a Katmandu-völgyben, ami az ősi ázsiai civilizációk találkozási pontja, 130 fontos történelmi emlék, hindu és buddhista zarándokhely található, az UNESCO listáján pedig négy itteni templom és három palota szerepelt. Katmanduban romba dőlt a város egyik jelképe, a kilencszintes Darahara torony: az épületből mindössze egy néhány méteres csonk maradt, a romok több tucatnyi – egyes becslések szerint akár 200 – embert temettek maguk alá. Súlyos károk keletkeztek a nepáli főváros központjában lévő ősi buddhista és hindu templomokban és történelmi palotákban is: a Durbar téren és környékén álló XVI. századi épületegyüttes számos tagja romba dőlt, Nepál egyik legnagyobb pagodájából, a Kaszthamandapból pedig semmi sem maradt.

  • 1371 2015. április 27 Külföld 2015. április 27.

    Facebook Comments