Viszlát, Uber!
Írta:

Viszlát, Uber!

A következő sorok személyesek – lehet egyetérteni, egyet nem érteni, egy biztos: az Ubertől július 24-én délben búcsúznunk kellett. Itt megírom, miért szerettem, és miért fog hiányozni.  

 

Bárkivel beszélgettem is az utóbbi napokban, egy dolog szinte biztosan szóba került: az Uber kivonulása kis hazánkból. Sokan fel vannak háborodva, mások nem értik (talán mert sosem próbálták, és nem is ismerték ezt a közösségi személyszállítós appot), megint mások viszont inkább a törvényhozókat nem értik, akik ellehetetlenítették az Uber működését, és semmiféle megegyezésre nem voltak hajlandóak.

 

De nem erről akartam beszélni, vagyis írni, hanem a tapasztalataimat szerettem volna megosztani veletek. És persze azt, mennyire hiányozni fog nekem az Uber. Mert nagyon megszerettem. Hogy miért? Sorolom. Aki használta, annak talán mondanom sem kell, mennyire egyszerű volt a dolog: beléptél az appba, bejelölted, hová menjen érted a sofőr („set pick up point”), majd megadhattad, hová utazol (szerintem ez nem is volt kötelező). Ha ezzel megvoltál, már láthattad is, ki lesz a sofőröd, és hány perc múlva ér oda hozzád.

 

Gondod adódott, vagy nem találtátok egymást, például egy forgalmas helyen? Semmi gond, felhívhattad a sofőrt, és megbeszélhettétek, ki hol van, esetleg milyen színű ruhában. Életem első uberezése körülbelül így zajlott. A WestEndhez hívtunk egy autót a tesómmal, aki – gyakorlott uberező lévén – előre szólt, hogy fel kell hívni a sofőrt, hogy melyik oldalon jövünk ki, és hogyan talál meg minket.

 

Én annyira izgultam, hogy gyakorlatilag kétpercnyi vinnyogva nevetés után tudtam csak elmondani a sofőrünknek – Ritának hívták –, hogy azon a bejáraton megyünk ki, ahol a vízesés van belül, kívül meg a buszok és taxik, ja és fekete bőrdzsekis csajok leszünk. Mivel a rendszerben láttuk, milyen autó jön értünk, és annak mi a rendszáma, végül mi ismertük meg őt, és odaszaladtunk hozzá, még mielőtt a taxisok elzavarták volna.

 

Utóbbiakról hallottam elképesztő dolgokat, például, hogy nemcsak elzavarták az uberes „kollégát”, hanem rendesen helyben is hagyták, de mivel taxizni nem szoktam, így a másik oldal véleményét nem ismerem. Márpedig csak akkor írnék erről többet, ha így lenne.

 

Az Uberre visszatérve, én a dolog egyszerűsége mellett az árait (egy-két ezer forintnál ritkán vontak le többet egy-egy útért), a pontosságát (láttam, hány perc múlva jön az autó, és egy kivétellel itt is volt értem) és az átláthatóságát szerettem nagyon: az utazás végén kiszálltam az autóból, és már jött is az esemes, hogy ezért a fuvarért ennyit vont le a számlámról az Uber. Nem a sofőrnél kellett szerencsétlenkednem a fizetéssel, meg hogy adjak-e borravalót, és ha igen, mennyit, hanem a vállalatnak ment a pénz, akik a beosztottjaikkal külön elszámoltak.

 

De legjobban nem ezért szerettem, hanem az emberi oldala miatt. Nyilván nem minden sofőrrel lehetett hosszú perceken át trécselni, de például az első uberesünk, Rita elmondta, hogy ne haragudjunk, ő aznap nem tudja letörölni a vigyort az arcáról, mert egyik gyereke eljegyzése után a másikat is eljegyezték – éppen aznap, amikor minket is fuvarozott. Egy másik sofőrünkkel cicákról beszélgettem, megint más pedig megjegyezte: ilyen utasokat szeretne mindig, mint amilyenek mi voltunk a tesómmal.

 

Sajnos vele nem találkoztunk többé, és a jelek afelé mutatnak, hogy nem is fogunk – legalábbis egyhamar biztosan nem. De nagyon remélem, hogy az Uber nem véglegesen vonul ki Magyarországról – ők is úgy fogalmaznak, hogy felfüggesztik működésüket –, és ez a búcsú tényleg csak ideiglenes. Ezt remélik azok is, akik az Uber távozásával elvesztették a munkájukat… Hát, viszlát, Uber. Máris hiányzol!

  • 562 2016. július 25 Belföld 2016. július 25.

    Facebook Comments