Íme az Ország Tortája verseny 2020-as nyertese
Írta:

Íme az Ország Tortája verseny 2020-as nyertese

Bár a központi ünnepség idén elmarad, az Ország Tortáját azért megválasztották, a cukrászdákban lehet majd megkóstolni.

 

 

Nincs augusztus 20-a Országtorta nélkül, és idén kiderült, hogy a tortázás még akkor sem maradat el, ha minden más ünnepséget törölnek. Így (legnagyobb örömünkre) idén is kihirdették az Ország Tortája és az Ország Cukormentes Tortája verseny győztesét.

Az Ország Tortája 2020-ban a Curiositas, azaz Kíváncsiság nevű kreáció lett, Füredi Krisztián és a tápiószecsői Hisztéria cukrászda alkotása. Az Ország Tortájának mindig valamilyen hungaricumhoz, valamilyen jellemző magyar ízhez, hagyományhoz kell kapcsolódnia. A Curiositas esetében ez a birsalma. A torta igazán különleges és jól hangzó ízvilágot képvisel: a fehércsokoládés piskótán sáfrányos birs zselé, kekszes-fehércsokoládés ropogós réteg, mogyoró ganache, mandula mousse, a tetején pedig tejcsokoládés bevonat található.

MOT_slide_2

Hasonlóan izgalmasan hangzik az Ország Cukormentes Tortája is. Ez a Szentivánéji álom, a pilisszentiváni Jó kenyér cukrászat különlegessége. A torta ízvilágát a meggy határozat meg: van benne kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár, könnyű meggyes habkrém és tejszínes-zabpelyhes angolkrém. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy. Az Ország Cukormentes Tortája természetesen nem tartalmaz hozzáadott cukrot, és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének adatai alapján szeletenként 13,3 g szénhidrátot és 252,5 kcal-t tartalmaz, ezért a cukorbetegek számára is fogyasztható.

fekvo_szelet_szentivánéji_álom_small

A süteményeket augusztus 19-től kóstolhatjuk meg országszerte a cukrászdákban.

  • 556 2020. augusztus 17 Gasztronómia 2020. augusztus 17.

    Facebook Comments