Ezek a világsztárok mind beszélnek magyarul – mégha csak pár mondat erejéig is
Írta:

Ezek a világsztárok mind beszélnek magyarul – mégha csak pár mondat erejéig is

Egy vloggerpár videóban gyűjtötte össze azokat a hírességeket, akik már megpróbálkoztak a magyar nyelvvel.

 

Időről időre felkap az internet – jobban mondva annak magyar része – olyan sztárokat, akik egy rövid üzenetben magyarul beszélnek. Ezek általában az itt forgatott film kapcsán, interjúszituációkban elhangó pár szavas mondatok, a rajongók mégis megőrülnek érte. Meg persze azért is, ha utólag, a kész filmben sikerül kiszúrni egy-egy magyar mondatot. De úgy látszik, nem kell ahhoz magyarnak lenni, hogy megtetszen ez a dolog. Most találtunk egy nagyon cuki angol-német párt, akik nekiálltak magyarul tanulni, és többek között a hírességeket is segítségül hívták.

Tanbay és Laura még 2013-ban kezdte el járni a világot, 2016-ban indították el videóblogjukat, és idén január óta ismerkednek a magyar nyelvvel. Először Google Translate-el tanulták az egyszerűbb szavakat, majd dalokkal (a Nemzeti dallal, az Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő Origoval és a CBA Kasszás Erzsi-reklámjával) fejlesztették a nyelvtudásukat. Ez a magyar nyelvet tanuló videósorozatuk már több mint 20 epizódot megélt, és bár azt is élvezet nézni, ahogy ők küzdenek, most egy olyan összeállítással jelentkeztek, ahol hírességek beszélnek magyarul.

Videórészleteket válogattak össze, elég sokat: Jennifer Garner, Anthony Hopkins és Sylvester Stallone egy filmjelenetben szólalt meg magyarul, Robert Pattinson akkor üzent a rajongóknak, amikor itt forgatott, Katy Perry a Budapesten forgatott Fireworks videóhoz toborzott statisztákat magyarul, de Kesha, Sebastian Vettel, Gene Simmons és természetesen Freddie Mercury mondatai is hallhatók:

  • 1403 2017. október 24 Kultúra 2017. október 24.

    Facebook Comments