A legszegényebbek nyomorogtak ezekben a kőbe vájt otthonokban.
Neked mi jut eszedbe Budapestről? A csodás fények, a Parlament, a Duna, a Váci utca, a bulinegyed? Valószínűleg ez mind. Ám ami biztosan nem jut eszedbe, ha a fővárosra gondolsz, az a hegyoldalba vájt barlanglakások és az embertelen körülmények. Pedig bizony, még a múlt század közepén is éltek így emberek. Na de kezdjük az elején.
Ezek a sziklalakások még a török uralom idején jöttek létre, a törökök ugyanis a bor tárolására igen praktikus megoldásnak tartották – joggal. A borokat eltároló nagyobb helyiségmellé általában a vincellérnek is vájtak egy kisebb lyukat, ő és családja költözött be először ezekbe a lakásokba. Mivel a kivájt mészkő igen jó alapanyag volt az építőiparban, így miután minden bornak találtak pincét, a kitermelés nem állt le. Ekkor a mészkövet már direkt úgy bányászták, hogy eleve lakássá alakítható mélyedést kapjanak. Ekkor a kőfejtésen dolgozó munkások költöztek be, majd nemsokára már normál lakások módjára adták-vették a sziklalakásokat. Szinte hihetetlen, de az 1800-as évek közepére már 3000 ember élt ilyen otthonokban a szeretlekmagyarorszag.hu adatai szerint.
Ekkorra már egész kis lakótelepek nőttek ki ezekből a lakásokból: nem volt ritka, hogy egy nagyobb előtérből, udvarból többfelé nyíltak a lakások, amiket a benne lakók igen praktikusnak tartottak. Miután kivájták ezeket a lyukakat, szinte alig kellett valami átalakítás, legtöbbször csak a falat festették fehérre, és egy ajtót illesztettek be, és már lakható is volt. Ezek a barlanglakások nem meglepő módon a legszegényebbeknek jelentettek megoldást, hiszen igen kedvező áron lehetett itt lakást bérelni.
A 20. század fordulójára aztán egyre többen tudtak már a hátrányokról is: 1910 környékén már arról írtak, hogy ezek a lakások alkalmatlanok az emberi életre. Olcsóságuk miatt a nagyon szegény, sokgyermekes családok gyűjtőhelyévé vált, nem volt ritka, hogy 8-10 ember élt egy 5-6 négyzetméteres lakásban. Mivel ablakot nem igazán lehetett kiépíteni, a csatornázás pedig szintén nem volt megoldható, így nem nehéz elképzelni, milyen egészségtelen körülmények között éltek itt az emberek. Olyan járványok tűntek fel ezeken a telepeken, mint a vérhas, a tífusz, a kolera, sőt a lepra is. Emellett a napfény szinte teljes hiánya miatt igen gyakori volt a test torzulásához vezető angolkór is.
Mindezek ellenére ezeket a lakásokat egészen az 1960-as évekig lakták, csak 1971-ben költözött ki az egyik utolsó lakó. A Fortepanon egész szép gyűjtemény van a ezekből a képekből, érdemes böngészni.
