3 új magyar film, amit látnod kell
Írta:

3 új magyar film, amit látnod kell

Igazán izgalmas őszi-téli időszakot ígér a magyar filmipar.

 

 

Ha magyar filmekről van szó, hajlamosak vagyunk már előre fanyalogni, pedig az elmúlt év közönségsikerei (például a Kincsem) és az Oscar-sikerek (Saul fia, Mindenki) bebizonyították, hogy a magyar filmesek is tudnak! A mostani időszakban 3 olyan új magyar alkotás is a mozikba kerül, amit szerintünk abszolút érdemes megnézni.

 

Valan – Az angyalok völgye

Az elsőfilmes Bagota Beáta szívszorítóan izgalmas krimije a skandináv krimikre hasonlít, persze nem véletlenül. Kiútnélküliség, erőszak, eltűnt lányok, mindez nyomasztó képi világgal ábrázolva: ez a Valan. A történet szerint Péter nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja, akinek huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között…

Déva

Szintén nem könnyű témát feszeget a Déva című film sem: egy albínó kislány az árvaházban, aki árvább a többi árvánál is. Furcsa külseje miatt mindenki idegenkedik tőle, misztikus lénynek, sámánok ivadékának gondolják sokan, és ő maga is meg van győződve róla, hogy mágikus erővel bír. Kató a kamaszkor első nyarán ki akarja deríteni, hogy mennyit ér: új barátot keres, csábítani próbál, majd átkot mond arra, aki nem szereti eléggé – de ő is halálra rémül attól, hogy mire képes. A Déva árvaházi western az üres strandok, ártéri erdők és elrontott barátságok festői szépségéről.

Szép csendben

Még egy elsőfilmes rendező mutatkozik be most ősszel, nem is akár hogy. Nagy Zoltán a Szép csendbennel igen fontos témát boncolgat: egy korosodó zenetanár használja ki az egyik fiatal tanítványát. A történet szerint a 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot…

  • 626 2019. november 21 Belföld 2019. november 21.

    Facebook Comments