Meddig juthat Király Viktor az amerikai Voice-ban?
Írta:

Meddig juthat Király Viktor az amerikai Voice-ban?

Egyesek szerint a verseny nagy esélyese, míg mások szerint a következő körben már biztos kieső a Megasztár 4 győztese.

 

2008-ban még döntően női magazinoknak írtam, és számos interjú készítését vállaltam. Ilyen volt a Megasztár 4 döntője után a győztessel folytatott beszélgetésem is – akkor találkoztam először Király Viktorral. Kedves volt, közvetlen, de amikor a hangját és a tehetségét dicsértem, meglepő visszafogottsággal és szerénységgel reagált.

 

Ez a szerénység és szakmai alázat mutatkozhat meg abban is, hogy a The Voice amerikai szériájának idei évadába nem ő nevezett be, hanem a testvére, Linda küldte el a jelentkezési lapját. Viktor már a meghallgatáson elbűvölte a zsűrit, és Adam Levine-t választotta mentorául, majd az első párbajon legyőzte a mezőny egyik legtapasztaltabb énekesnőjét, Cassandra Robertsont.

 

Viktor és Cassandra a Nobody Knows című dalt énekelték szívhez szólóan, amit Blake Shelton így méltatott: „olyan volt, mintha lemezről hallgatnálak titeket. Ez volt a legjobb párbaj, amit eddig láttam.”. Adam Levine-nek nem volt könnyű döntenie, de végül Viktort választotta.

 

Itt nézheted meg a produkciót:

https://www.youtube.com/watch?v=A8dmFJShtI4

 

Itt pedig azt láthatod és hallhatod, hogyan szerepelt Viktor az első meghallgatásán.

https://www.youtube.com/watch?v=iehrFzQDBZY&feature=youtu.be&app=desktop

 

Egyesek ezután arra tippelnek, hogy a magyar srác akár a döntőig is eljuthat, míg mások szerint nem jut el az élő adásokig sem, a következő fordulóban kiesik. Te mit gondolsz?

  • 1889 2015. október 23 Belföld 2015. október 23.

    Facebook Comments