Balatoni strandkörkép: ennyiért fürödhetünk idén nyáron a magyar tengeren
Írta:

Balatoni strandkörkép: ennyiért fürödhetünk idén nyáron a magyar tengeren

Összegyűjtöttük a fizetős strandok listáját és pontos árait.

 

 

Most, hogy jövő héten vége az iskolának, hivatalosan is elindul a nyári szezon. Ennek örömére múlt héten összegyűjtöttük a Balaton parti ingyenesen látogatható szabadstrandokat, most pedig a magasabb szolgáltatást nyújtó fizetős strandoknak is utána néztünk. A fizetős strandok száma évről évre emelkedik kissé, ám ha összevetjük, hogy az idei szezonban 53 fizetős és 44 ingyenes strand várja a látogatókat, akkor azért látszik, hogy egyáltalán nem olyan vészes a helyzet.

Ráadásul a fizetős strandoknak azért több előnye is van. Ezeken a strandokon kiépített vizesblokkok, mosdók várják a látogatókat, lényegesen több vendéglátóegységgel rendelkeznek, több az árus, találhatunk értékmegőrzőt, játszóteret és persze a parkosításra is többet költöttek.

Ami az árakat illeti, nem történt lényeges emelés tavaly óta. Az átlag balatoni strandra 500-800 forint a felnőtt napi belépő, és árulnak különböző kedvezményes jegyeket is. A csodálatosbatalon.hu összegyűjtötte az összes fizetős strand árait, így könnyen összehasonlíthatjuk, hogy hol mennyibe kerül egy teljesárú napijegy. A 2018-as balatoni strandbelépő árak listája tehát így néz ki forintban:

  1. Ábrahámhegy: Ábrahámhegyi strand – 600
  2. Alsóörs: Alsóörsi strand – 700
  3. Badacsony: Badacsonyi strand – 700
  4. Badacsony: Bányász strand – 550
  5. Badacsonytomaj: Badacsonytomaji Városi strand – 700
  6. Badacsonytördemic: Badacsonylábdihegyi strand – 500
  7. Balatonakali: Balatonakali strand – 600
  8. Balatonakarattya: Bercsényi strand – 500
  9. Balatonakarattya: Lido strand – 500
  10. Balatonakarattya: Bezerédj strand – 550
  11. Balatonaliga: Club Aliga – 800
  12. Balatonalmádi: Budatava strand – 800
  13. Balatonalmádi: Wesselényi strand – 800
  14. Balatonalmádi: Káptalanfüredi nagy és kis strand – 800/550
  15. Balatonberény: Községi strand – 600
  16. Balatonberény: Naturista strand – 1200
  17. Balatonederics: Balatonedericsi strand – 500
  18. Balatonföldvár: Nyugati strand – 500
  19. Balatonföldvár: Keleti strand (július 20-tól) – 800
  20. Balatonfüred: Esterházy strand – 1150
  21. Balatonfüred: Kisfaludy strand – 750
  22. Balatonfüred: Széchenyi strand – 1500
  23. Balatonfűzfő: Tobruk strand – 500
  24. Balatonfűzfő: Fövenyfürdő – 600
  25. Balatongyörök: Balatongyöröki strand – 800
  26. Balatonkenese: Vak Bottyán strand – 700
  27. Balatonlelle: Napfény strand – 800
  28. Balatonmáriafürdő: Központi fizető strand – 600
  29. Balatonszárszó: Központi strand – 800
  30. Balatonszepezd: Központi strand – 460
  31. Balatonszepezd: Szepezdfürdői Ifjúsági strand – 460
  32. Balatonszepezd: Víriuszi strand – 380
  33. Balatonudvari: Balatonudvari községi strand – 500
  34. Balatonudvari: Fövenyesi strand – 500
  35. Balatonvilágos: Balatonvilágosi strand – 500
  36. Csopak: Csopaki strand – 800
  37. Fonyód: Panoráma strand – 500
  38. Gyenesdiás: Diási játékstrand – 850
  39. Gyenesdiás: Gyenesdiási Lidóstrand – 550
  40. Keszthely: Városi strand – 800
  41. Keszthely: Libás strand – 500
  42. Keszthely: Helikon strand – 500
  43. Pálköve (Balatonrendes): Pálkövei strand – 400
  44. Révfülöp: Császtai strand – 450
  45. Révfülöp: Szigeti strand – 450
  46. Siófok: Siófoki nagystrand – 1000
  47. Siófok: Sóstói strand – 600
  48. Szigliget: Szigligeti Községi strandfürdő – 600
  49. Tihany: Sajkod strand – 400
  50. Tihany: Napsugár Beach – 500
  51. Tihany: Átrium strand – 3000 (az ár tartalmazza: törölköző, napágy, napernyő, kisasztal)
  52. Vonyarcvashegy: Lido strand – 900
  53. Zánka: Zánkai strand (július 1-től) – 540

 

  • 1013 2018. június 12 Belföld 2018. június 12.

    Facebook Comments