Gyorsan fogynak a BKK üléshuzatból készült holmik
Írta:

Gyorsan fogynak a BKK üléshuzatból készült holmik

Hogyan születhetnek újjá a BKK üléshuzatai? Egy iskolás csoportnak köszönhetően például ruhák és kiegészítők formájában! Az eredmény meglepő, kreatív, újszerű, ezek a cuccok pedig nagy sikert aratnak!

 

Szeretjük a kreatív iskolai feladatokat. Egy ilyennek köszönhetően indult útjára például az a kreatív kezdeményezés is, melynek során BKK üléshuzatokból készült ruhák és kiegészítők születtek. A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium egyik az a feladat várt a diákokra, hogy találjanak ki maguknak egy céget, hozzák létre, és üzemeltessék is egy éven át.

 

Egy csapat az RBN Design nevű vállalatot hozta létre, és először csak viccelődtek a BKK üléshuzatokból tervezett cuccokkal, de aztán komolyra fordult a dolog: egy iskolai mentor segítségével céget alapítottak és tudtak számlázni, a BKK-tól megkapták a szövet beszerzéséhez az infókat, a gyártásban pedig egy gyöngyösi varrónő segített nekik.

 

A négy méter üléshuzatból végül 25 táskát, 35 pólót, 10 sapkát és 50 bérlettokot tudtak csináltatni. A végeredmény egészen impozáns, és nem is drága. A táskát 2500-ért, a sapkát 2000-ért, a pólót 1500-ért, a bérlettartó tokot 500 forintért kínálják. A befektetés 30 ezer forint volt, és ha mindent sikerül eladniuk, akkor ennek nyolcszorosát kaphatják vissza.

 15940368_583866141812445_5391014757887768585_n

Vásárokban, így például a WAMP-on is hozzá lehet jutni ezekhez a BKK üléshuzatból készült termékekhez. Az érdeklődés akkora, hogy a korábban tervezett határidőnél előbb elfogynak a cuccok, így a diákok már az újabbak gyártásán gondolkodnak. A csapat célja ezzel az volt, hogy a tömegközlekedésre és ezzel a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet.

 

További infók: https://www.facebook.com/rbn.dsgn/

Forrás és fotók: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/bkk-uleshuzatbol-keszitett-divatos-ruhakat-es-kiegeszitoket-egy-gimis-csapat/

  • 121 2017. május 01 Belföld 2017. május 01.

    Facebook Comments