Luxustelepülés épül Zalacsányban
Írta:

Luxustelepülés épül Zalacsányban

250 millió eurós (kb. 77 milliárd forintos) beruházás keretein belül a Balaton régióban épül Közép-Európa első luxus resortja.

 

A Zala Springs Golf Resort 160 hektáros területén megvalósuló fejlesztés részeként ötcsillagos szállodát, villákat, üzleteket, wellness központot, éttermeket és más prémium szolgáltatásokat terveznek. A területen már három éve várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb és legszebb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház, és két társasház.

 

Az egész évben látogatható üdülőfalu lakóinak nemigen kell kimozdulniuk, hiszen a területen minden szolgáltatást megtalálnak, amire csak szükségük lehet.

 

„A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd kiszolgálni, akik a nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek. Rajtuk kívül a területen létesülő exkluzív fürdőszálló vendégei is élvezhetik majd a különleges közösség előnyeit” – mondta Tankó Balázs, a Zala Springs értékesítési vezetője.

 

A tervek szerint prémium wellness, fürdőház, éttermek, kávézók, konditerem, gyógyszertár, játszótér, kulturális és konferenciaközpont, sportpályák, fürdőtó, rekreációs területek is helyet kapnak itt a közeljövőben.

 zala-springs-14

Ha pedig valaki mégis el szeretné hagyni a luxustelepülést, mindössze néhány percre találja a világ legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termálvizét, a Hévízi tófürdőt. A Zala Springs három régióbeli fővárostól (Budapest, Bécs, Zágráb) is mindössze kétórányi autóútra található, azonban a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér közelsége révén mondhatni saját repülőtérrel rendelkezik.

 

Októberben tovább bővül a fejlesztés kínálata

Ekkor kerül átadásra a golffalu harmadik olyan épülete, amelyben 18 darab 1 és 2 hálószobás lakás várja tulajdonosait. A belsőépítészek koncepciója alapján „Prestige” és „Ballance” névre keresztelt otthonok a természet közelségével, a resort kivételes táji szépségével harmonizálnak. A legkisebb 57, a legnagyobb pedig 186 négyzetméteres, áruk 176 000 és 675 000 euró között mozog.

 

A Zala Springs területén található lakások befektetési célra is kiválóak. A 2017 júniusában átadott társasházban például 28 darab stúdió és 4 darab penthouse lakás került átadásra.

 

Az eddigi vásárlók több mint nyolcvan százaléka külföldi, de egyre több magyar érdeklődő keresi meg a Zala Springs munkatársait.

  • 750 2018. szeptember 13 Belföld 2018. szeptember 13.

    Facebook Comments