Filmajánló szeptemberre: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Írta:

Filmajánló szeptemberre: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Megérkezett az egyik leghíresebb magyarról szóló film.

 

Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály neve valószínűleg kevés embernek cseng ismerősen (sajnos). Ám ha a Casablanca című legendás film kerül szóba, arról már sokunknak eszébe jut, hogy bizony magyar szál is van a történetben. Curtiz ugyanis az egyik leghíresebb magyar filmrendező, aki a Casablancáért 1944-ben megnyerte a rendezői Oscart. Róla szól a Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című új film.

Curtiz a húszas években hagyta el Budapestet, hogy aztán Hollywoodban vesse meg a lábát, hamarosan pedig már a Warner kalandfilmjeinek rendezőjeként dolgozhatott. Bár több Oscar-jelölést is begyűjtöttek az általa is készített filmek, ezeket nem elsősorban a rendezője miatt ünnepelték. Majd jött a Casablanca.

A most bemutatott Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot a rendező életének arra a szakaszára koncentrál, amikor a Casablanca című filmklasszikust rendezte, a film forgatásának körülményeit, és a rendező életét mutatja be a második világháború vérzivataros napjaiban.

A különleges képi világú életrajzi dráma a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat nyert, szeptember 12-től pedig a hazai mozikban is megtekinthető.

 

 

  • 626 2019. szeptember 10 Belföld 2019. szeptember 10.

    Facebook Comments