Bejelentették a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi programját
Írta:

Bejelentették a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi programját

Még vége sincs az ideinek, de máris árulják a jegyeket a következő évi fesztiválra.

 

Bár még javában tart az idei Szegedi Szabadtéri Fesztivál, a szervezők nem tétlenkednek: máris bejelentették a jövő évi rendezvény darabjait. A fesztivál igazgatója elmondta: két vendégjáték mellett hat saját produkciót tűz műsorára 2019-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok, a korai meghirdetés mellett ráadásul a jegyértékesítést is megkezdték, amit a hatalmas érdeklődéssel indokoltak.

Szintén nagy változás lesz, hogy jövő nyáron két év után újra birtokba veheti a fesztivál az Újszegedi Szabadtéri Színpadot, ezzel két helyszínesre bővül a fesztivál. Harangozó Gyula művészeti igazgató azt is elmondta, jövőre a fesztivál a Dóm téren a szokásosnál egy héttel korábban, június 21-én kezdődik el a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című produkciójával. A táncjáték a 140 éve történt szegedi árvizet és Rózsa Sándor korát mutatja be. Június 28-tól négy estén át a We Will Rock You című Queen-musicalt láthatja a közönség Kentaur díszletei között. Július 12-én és 13-án a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében. Verdi Aidáját először 80 éve, 1939-ben mutatták be a Dóm téren Nádasdy Kálmán rendezésében, most július 26-án és 27-én játsszák. Szintén nagy dobásnak ígérkezik az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierje augusztus 9-én.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad Molière Don Juanjával nyit július 19-én, majd Brecht Koldusoperáját mutatják be augusztus 2-án. Augusztus 16-tól az Erkel Színházban 15 éve nagy sikerrel játszott családi mesebalett, a Hófehérke és a hét törpe várja a közönséget, és hogy kedvezzenek a kisgyermekkel érkezőknek, az előadásokat egy órával hamarabb, este 8-kor kezdik.

A 2019-es évad meghirdetésével egy időben az új produkciókra szóló jegyek értékesítése is megkezdődött, így ha nem akarsz lemaradni, akkor már most biztosítsd be a helyed!

  • 151 2018. augusztus 16 Belföld 2018. augusztus 16.

    Facebook Comments