Zenés Állatkerti Esték – ez állati lesz
Írta:

Zenés Állatkerti Esték – ez állati lesz

A címbe fogalmazott szóviccért mi kérünk elnézést, de az tény, hogy minden szerdán kellemes muzsikával vár mindnyájunkat a Fővárosi Állatkert – lássuk, kik lesznek az augusztusi fellépők!

 

Idén nyáron is folytatódik a Fővárosi Állatkert zenés programja: honlapjukon olvasható infók szerint a Zenés Állatkerti Esték keretében júliusban fellépett a Budapest Klezmer Band, Tompos Kátya, Szalóki Ági, a Vujicsics együttes és Sebő Ferenc, de a továbbiakban is jobbnál jobb muzsikát hallhatunk szerda esténként, ha ellátogatunk a Fővárosi Állatkertbe.

 

2016. 08. 03. szerda 20:30 (esőnap: 2016. 08.04.) – a Főkapu térnél Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra „Odavagyok magáért” zenés-táncos műsora az 1920-as, 30-as, 40-es évek emblematikus dallamait dolgozza fel, egyéni stílusban, majd a zene és a tánc nyelvén tolmácsolja. Ez egy olyan összművészeti produkciónak ígérkezik, amit szerintünk biztosan érdemes megnézni és meghallgatni.

 

2016. 08. 10. szerda 20:30 (esőnap: 2016. 08.22. hétfő) – Kern András 30 éve megjelent Lövölde tér című dala az este címadója, de persze több régi és új szerzemény és számos érdekes történet is elhangzik majd. Sztárvendégek: Hernádi Judit és Heilig Gábor.

 

2016. 08. 17. szerda 20:30 (esőnap: 2016. 08.18.) – Geszti Péter LétVágy című estje nemcsak a kreatív szakember új, azonos című albumának dalaiból szemezget majd, hanem korábbi zenei projektjeit is felidézi. A Létvágy azoknak szól, akik szeretik a Rapülőket, a Jazz+azt. „Egyszerre retro és egyszerre mai. Annyiban retro, mint amennyi évvel idősebb vagy, mint akkor voltál. És annyira mai, mint amennyire fiatalnak érzed magad. Én nem egykedvű vagyok, hanem sokkedvű, ezért többféle hangulat és stílus jellemzi a dalokat, ez a Gesztiség 51 árnyalata” – mondja Geszti Péter.

 

2016. 08. 24. szerda 20:30 (esőnap: 2016. 08. 25.) – sokan a Budapest Bár koncertjét várják legjobban, ami nem is csoda, hiszen remek előadók, kitűnő zenekar és nagyszerű dalok gondoskodnak kicsik és nagyon szórakoztatásáról. „A Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogyan szólalhat meg egy cigányzenekar. (…) A Budapest Bár évek óta teltházat vonz a csodálatos állatkerti színpadra. Idén augusztusban is nagy örömmel készül a zenekar a koncertre. Elhangzanak majd a régi kedvencek, de válogatnak a nyárra felfrissülő repertoárból is” – olvasható az Állatkert honlapján.

 

Néhány fontos infó:

A koncertek előtt 19:00 órakor van kapunyitás, az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Ha odaérnél 7-re, de nem rohannál azonnal helyet foglalni, akkor kezdésig sétálhatsz is egyet az Állatkertben. Jegyek kaphatók az állatkert pénztáraiban és a Jegymester.hu portálon, 3500 forintos áron.

  • 343 2016. július 29 Események 2016. július 29.

    Facebook Comments