5 évforduló, amit ismerned kell 2016-ban

5 évforduló, amit ismerned kell 2016-ban

Történelmi, vallási, zenei és filmes évfordulók éve lesz az idei. Megemlékezések és örömünnepek sora jön 2016-ban.

 

Széchenyi-emlékév

szechenyi

A legnagyobb magyar, Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából tartunk idén emlékévet, ami során nemcsak a Széchenyi család szellemi örökségének reflektorfénybe helyezése a cél, de válaszokat kereshetünk arra a kérdésre is, hogy mit tanulhat ma a Kárpát-medencei magyarság a nemes gróftól? Az emlékév keretében (aminek fővédnökségét Áder János államfő vállalta) számtalan rendezvény/előadás témája lesz Széchenyi István: a Nemzeti Színház a 2016/2017-es évadban műsorra tűzi Németh László Széchenyi című drámáját, a New York-i Széchenyi Társaság magyarországi szakemberekkel közösen a Hitel angol nyelvű kiadását tervezi, és ahogy itthon, úgy a külföldön lévő magyar kulturális intézetek is ünnepséggel készülnek az emlékévre.

És hogy miért is érdemel meg Széchenyi István emlékévet? Nos: birtokainak egy éves jövedelmével járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia felállításához, ő alapította a Nemzeti Kaszinót, ahol nem kártyázással és szivarozással múlatták az időt (nem csak azzal), hanem a nemzeti közművelődés, a közérdekű eszmecsere és párbeszéd, valamint a magyar társadalom és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében gyűltek össze, és volt közlekedésügyi és közmunka miniszter is Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére.

 

100 éve született Yehudi Menuhin

maxresdefault

A vicces nevű hegedűművész és karmester neve legalább a gimnáziumi énekórákról ismerős lehet. A XX. század talán legnagyobb hatású művésze volt, aki 3 évesen kezdett hegedülni, 11 évesen már Beethoven Hegedűversenyét játszotta a Carnegie Hallban, a II. világháború alatt pedig a szövetségi erők katonáinak játszott. Az új zenészgeneráció támogatásának is elkötelezettje volt, aki rengeteg különböző stílusú zenét kedvelt. Ezért például jazz-felvételeket készített többek között Stéphane Grappellivel, és Ravi Shankar szitárművésszel. Az ő kezdeményezésére született meg a zene világnapja 1975-ben (október 1).

A hegedűművészként és karmesterként elért sikerei mellett az emberséges hozzáállásáért is számtalan elismerést kapott: számos lovagrend tagjává választották, több becsületrendet kapott, Erzsébet királynő pedig tiszteletbeli lovaggá ütötte. Megkapta a Nehru Békedíjat is a nemzetközi megbékélésben vállalt kiemelkedő szerepéért. 1969-ben titkos szavazással az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választották, és a későbbiekben többször is elnyerte ezt a címet.

 

100 éve született Kirk Douglas

kirk-douglas

Szintén 100 éve született Kirk Douglas, ám Menuhinnal ellentétben ő még él és virul, és remélhetőleg jó egészségben fogja tudni ünnepelni a kerek évfordulót december 9-én. A Golden Globe-díjas fehérorosz származású amerikai színész és producer aktív korában olyan filmekben játszott, mint a 4 Oscar-díjat nyert 1960-as Spartacus (amit egyáltalán nem mellékesen Stanley Kubrick rendezett), illetve a Van Gogh életéről szóló A nap szerelmese, amiért Golden Globe díjat is kapott Legjobb drámai színész kategóriában. (Ugyanezért a filmért kapta meg a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat Anthony Quinn.)

És az ugye mindenkinek megvan, hogy Michael Douglas apukájáról beszélünk?

 

Az irgalmasság éve

REUTERS745781_Articolo

A nehézségekkel terhelt, változóban lévő világra tekintettel a katolikus egyházfő 2016-ra meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét. A pápa a szentéve kihirdető prédikációjában kiemelte, hogy azért szentel külön jubileumi évet az irgalmasságnak, mert „az egyháznak a korszakos változásokkal terhelt időszakban az a feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jeleit.” Ahhoz ráadásul nem is kell vallásosnak lennünk, hogy az irgalom erényét gyakoroljuk, sőt. Ha bármiféle spiritualitásra is nyitottak vagyunk, akkor ez egy remek alkalom, hogy a saját személyiségünk pozitív és negatív vonásait is átértékeljük.

Az előzőekkel ellentétben ez az emlékév már tart: 2015. december 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat befejezésének 50. évfordulóján kezdődött a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus király ünnepén zárul. A római katolikus egyház történetében ez a 30. szentév (rendes szentévet minden 25. vagy 50. évben tartanak, míg rendkívüli szentévet az egyházfő különleges alkalomból hirdethet meg).

 

100 éve hunyt el Ferenc József

100-todestag-kaiser-franz-joseph-19to1-4

Ferenc József kapcsán is kerek évfordulóra emlékezünk idén: 100 éve hunyt el a Habsburg Monarchia leghosszabb ideig ténylegesen hatalmon lévő uralkodója. 68 éven át ült a trónon, amivel egyben Európa történetének harmadik leghosszabb ideig uralkodó monarchája is lett. És ha ez nem is rémlik történelemből, az biztosan, hogy ő volt Sissy férje, és talán az is, hogy az ő uralkodása alatt veszítette el vezető szerepét az Osztrák Császárság a német államok között, és az ő uralkodása alatt történt a Magyarországgal való kiegyezés (a központosított birodalmi kormányzat dualista rendszerré való átalakítása) is.

  • 1335 2016. január 08 Kultúra 2016. január 08.

    Facebook Comments