Okosmobilod van? Azt csak hiszed!

Okosmobilod van? Azt csak hiszed!

Tegnap került fel google playre egy szuper izgalmasnak tűnő új alkalmazás, a Caret, ami új szintre emeli az okosmobilok által nyújtott lehetőségeket. A Caret azonban nem egy csilivili új fényképmegosztó vagy játék, hanem a telefonálás kezdetéhez, és az azóta létező problémához nyúl vissza: vajon jókor hívom most?

unnamed

Ennek a kérdésnek a megválaszolását jelenti a Caret program legnagyobb újdonsága: már nem csak manuálisan tudjuk beállítani ha foglaltak vagyunk, hanem a program a telefon szenzorait használva automatikusan információkat generál és közöl rólunk a kapcsolatainknak. Persze nem fogja tudni az utolsó telesales-es munkatárs is, hogy épp a Bahamákon pihenünk, vagy hogy egy meetingen ülünk a Kékgolyó utcában. Az app úgy működik, hogy aki benne van a névjegyalbumunkban és használja a Caretet, az a telepítés után rögtön megjelenik nálunk hálózatbeli ismerősként. Tehát nem kell keresgetni és visszaigazolni a több száz kontaktot. Azt viszont mi dönthetjük el, hogy ezeket az embereket milyen csoportba soroljuk be, ettől függ ugyanis, hogy milyen adatokat látnak rólunk. A három kategória, amibe mindenkit egy érintéssel beletehetünk: a VIP, a megbízható ismerős és az alapszintű kapcsolat.

A teljes biztonság érdekében csak a VIP-k látják utcaszinten a tartózkodási helyünket, a megbízható ismerősök a régiót kapják meg, az alapszintű kapcsolatok pedig csak annyit tudnak, hogy melyik ország melyik időzónájában tartózkodunk. Ugyanez igaz a többi információra is: minél közelebbi egy kapcsolat, annál pontosabb adatokat kap az illető az elfoglaltságainkról: egy távoli ismerősnek annyit mutat a program, hogy épp elfoglaltak vagyunk, míg a legközelebbi barátaink láthatják akár azt is, hogy még másfél óráig a Mamma Miát nézzük a Madáchban.

A jelenlegi béta verzióban a program már magától tudja, ha vezetünk (a GPS által mért sebességünk alapján), kiírja a hívó félnek, ha kezd lemerülni a mobilunk (ezért inkább ne hívogassanak), ha némára állítottuk a csörgést (tehát nem valószínű, hogy felvesszük), és mivel a naptárunkat is össze tudjuk kötni a Carettel, az ismerőseink mindig pontosan tudhatják, hogy zavarnának-e egy beeső hívással. Az pedig külön finomsága a rendszernek, hogyha a Caretben megváltoztatjuk a lakcímünket, akkor az arra jogosult ismerőseink mobiljában is automatikusan átíródik a címünk, így megúszhatunk egy nagyon fárasztó értesítési folyamatot.

A Logmein-en edződött csapat azonban nem elégszik meg ennyivel, már tervezi a következő fejlesztéseket. Olyan platformot szeretnének, amelyre további appokat lehet építeni, például összeköthetővé szeretnék tenni online játékokkal, hogy a gémer haverok lássák az aktivitásunkat és az okosórákban lévő mozgásérzékelővel is, a sportosak kedvéért. A program egyelőre csak androidra elérhető itt, de iOS eszközökre is letölthető lesz hamarosan.

unnamedMARNOTKV

  • 1193 2015. április 01 Tech/tudomány 2015. április 01.

    Facebook Comments