3+1 zöld technológia, ami megmentheti a Földet
Írta:

3+1 zöld technológia, ami megmentheti a Földet

Zöld innovációk, amik szinte hihetetlen, hogy tényleg léteznek.

 

1. Lebomló műanyag:

Hiába minden ellenkező kísérlet, a műanyagfelhasználásunk nem és nem akar csökkenni, ami azért óriási baj, mert a műanyag nem bomlik. Míg mi mindent ebbe csomagolunk, és percek múlva el is dobjuk, addig a teljes lebomláshoz 500 évre lenne szükség. Ezen a problémán segít a természetes anyagokból készülő bioműanyag, ami a hagyományos műanyag bomlási idejének töredékével rendelkezik.

2. Vegetáriánus hús:

Elsőre (és másodszorra is) ellentmondásnak tűnik a vegetáriánus hús gondolata, pedig ma már ilyen fejlett a sejtbiológia. A lényeg, hogy úgy állítanak elő ételalapanyagokat, gyakorlatilag petricsészében, hogy az eredeti állatnak semmi köze sincs hozzá. Készült már például szarvasmarha őssejtből hamburger, valamint koleszterin- és laktózmentes tej is, ami sosem látott tehenet.

3. Öngyógyító beton:

Városi embereknek a beton olyan természetes, mint a levegő, azzal pedig nem vagyunk tisztában, hogy az üvegházhatásért felelős széndioxid-kibocsátás 5 %-a pont ehhez az iparhoz köthető. Egy mikrobiológus viszont feltalálta az öngyógyító betont, amit nem kellene újra és újra előállítani. A hagyományos alapanyagokba mészkövet és egy speciális baktériumfajt kevert, aminek köszönhetően a beton akár 200 évig is használható lesz. Ha valahol ugyanis megrepedne például az aszfalt, akkor a benne lévő baktériumok „beépítik”  a repedést, épp úgy, ahogy a csont is összeforr.

+1 Elektronikus papír

E-papír alatt most nem az ekönyv olvasók képernyőjére gondolunk, hanem egy hasonló technológia alapján készült, de képernyőmentes megoldásra. Ez a technológia egyelőre még bőven tesztfázisban van. A lényege az lesz, hogy a papírt felváltja egy olyan „lap”, ami elektromos töltéssel rendelkező részecskékből álló mikrokapszulákból áll, és így örökké olvasható marad, anélkül, hogy töltenünk kéne.

 

forrás: portfolio.hu

  • 418 2016. november 16 Tech/tudomány 2016. november 16.

    Facebook Comments