Ötezer fát ültet évente egy visegrádi szálloda
Írta:

Ötezer fát ültet évente egy visegrádi szálloda

Amellett, hogy egyre több embernek szívügye a környezetvédelem, szerencsére egyre több vállalat is odafigyel erre: egy magyar szálloda például több szempontból is.

 

Magyarországon egyedülálló kezdeményezésbe fogott a visegrádi Royal Club Hotel: 2020 szeptemberétől minden közvetlen foglalás után automatikusan egy új fát ültet el. Számításaik szerint ezzel évente ötezer körüli új fa telepítését segíthetik majd elő – persze, ne arra gondolj, hogy a dolgozók végzik majd ezt a munkát a hotel hátsó kertjében.

 

Persze, valamennyit igen, hiszen ők maguk is zöldítik a szálloda környezetét, de alapvetően egy nagyobb cél lebeg a szemük előtt. Szerződést kötöttek a One Tree Planted nevű nonprofit szervezettel, amely a világ egész területén ültet fákat, jellemzően azokban a térségekben, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, például Ausztráliában vagy az Amazonas-medence esőerdeiben.

 

Napkollektorok és utólagosan válogatott hulladék

A hotel egyébként eddig is környezetbarát módon üzemelt, amiért több alkalommal is elismerésben részesültek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által. Négy éve tartják Zöld szálloda díjukat és már csak egy évnyire vannak az örökzöld cím kiérdemlésétől, köszönhetően annak, hogy megfelelnek a szervezet szigorú előírásainak. A jó gyakorlatokat továbbra is folytatják, ezek közül talán a legfontosabb a zöld energiagazdálkodás.

 

A víz felmelegítéséhez napkollektorokat használnak, és a vendégek, meg a szálloda üzemeltetése által generált hulladékot utólagosan szelektálják. A víztakarékos csaptelepek, az energiatakarékos vagy LED izzók, a tudatosan kialakított beszerzési folyamatok mind a környezetünk megóvását szolgálják. Ezek után nem is lehet kérdés, hogy természetes alapanyagú tisztítószerekkel takarítanak, illetve az újrahasznosítható anyagokból készült termékeket részesítik előnyben.

 

A vendégek is lehetnek „zöldebbek”?

Hát persze! És ehhez nem is kell nagy dolgokra gondolnod. Ugyanis amikor majd ismét veszed a bőröndöd és útnak indulsz a nagyvilágba, kezdetnek elég, ha olyan alapvető dolgokat betartasz, mint hogy nem kérsz mindennap törölközőcserét, lekapcsolod a légkondit és a villanyt, ha nem vagy a szobában (amennyiben ez nem automatikus).

 

Ezen kívül közelebbi úti cél választásával (nem utazol annyit, főleg nem repülővel, mert az az egyik legkörnyezetszennyezőbb lehetőség), és zöld vagy öko hotelben foglalt szállással is sokat tehetsz a környezetünk védelméért.

 

  • 631 2020. szeptember 15 Belföld 2020. szeptember 15.

    Facebook Comments