Végre itt van Torres Dani új albuma, a Change
Írta:

Végre itt van Torres Dani új albuma, a Change

Vidám dalok, mély érzések, táncolható dallamok – Torres Dani új lemeze, a Change igazán sokszínű korong lett. 

 

Minden zenész életében eljön a pillanat (néha többször is), amikor érzi, hogy itt az ideje a kisebb-nagyobb stílusváltozásoknak. Torres Daninál most ilyen a Change című korong is, amit már a lemez címe is mutat. Amikor megtudtam, hogy megjelent, nagyon megörültem, mert már a Megasztárban is nagyon bírtam őt, így hát magától értetődő módon kíváncsi voltam erre a korongjára is.

 

A lemezen 10+1 dalt hallhatunk, ezek közül a Kezünkben a Világ és a Bűnbánat korábbi szerzemények. Klip is készült mindkettőre, de Torres Dani elmondása szerint ezeknek is abszolút az albumon van a helyük, hiszen tematikájában a Change, a változás részei. És ez a változás nekem személy szerint nagyon bejön. Hallható a lemezen, hogy Dani egyébként hangszeren is játszik az éneklés mellett, de megjelennek benne kedvenc elektronikus műfajainak jegyei is, mint például a drum’n'bass, vagy EDM.

 

A dalok témáiról nekem egy festő palettája jutott eszembe, olyan sokszínű a választék. „Témaválasztásilag sok olyan gondolatot fogalmaztam meg, amelyek az érzelmek bonyolultságán, összetettségén alapszanak. Az Igazi Nyár egy nyári szerelem keserédes emlékét idézi fel, olyat, amilyet egyikünk sem feled el soha, a Show Me Baby pedig egy veszekedés története, mikor nyelünk egyet, és félretesszük sértettségünket, hogy visszamenjünk, és megbeszéljük a dolgokat. A Dreaming About You egy kőkemény funky, egy egyéjszakás kaland története, melynek a végén főhősünk beleszeretett partnerébe, és most telefonon próbálja utolérni, drukkolok neki nagyon, hátha felveszi a leányzó!” – írta Facebook oldalán az énekes-zenész.

 

„A Fátyollal egy nagyon izgalmas és megfoghatatlan témát érintettem meg, hiszen a történetben a klinikai halál állapotából tér vissza hősünk, és jön rá arra, hogy az élet mennyire sokat is ér valójában, és mennyire el tudjuk ezt az egyszerű tényt felejteni a hétköznapok rohanó világában. A Rossz Álom egy szürreális utazás, egyre mélyebben kerülünk bele a nyúl üregébe (az aortapumpa mellékágaiban), amiből soha nincs visszatérés. Persze azért a humort sem szerettem volna lehagyni a lemezről, hiszen a Tökkelütött Dal pontosan egy önmagából teljesen kifordított történetet mesél el, jól ismert budapesti jegyekkel tarkítva. Ám a magyar múltat is felidéztem a Széttört Álmokkal, mely egy 1976-os Syrius-nóta S. Nagy István és Schöck Ottó keze alól, és muszáj volt eljátszanom, mert egy zseniális funky dal, így adózva a Syrius zenekar történelmi munkássága előtt” – tette hozzá Torres Dani.

 

Egy személyes gondolatot még engedjetek meg a végén: én alapvetően egy vidám embernek tartom magam, de személyes kedvencem mégis a kicsit sem derűs Rossz álom lett, mert nagyon szép a szövege, és mert olyan érzelmi mélységekbe visz el, ahol néha szerintem nem árt elidőzni egy kicsit. Számomra ez is a hétköznapi változások egyike. Neked miről szól a Change?

 

Ha érdekel az album, és meghallgatnád, én a Spotify-t ajánlom:

https://open.spotify.com/album/5EOsOZbWc6jTkLUWVOZYq3

  • 1021 2017. június 06 Belföld 2017. június 06.

    Facebook Comments