Így változik a 3-as metró vonala
Írta:

Így változik a 3-as metró vonala

Majdnem 5 kilométerrel, összesen 4 megállóval lesz hosszabb a 3-as „kék metró” vonala, Újpest helyett Káposztásmegyeren lesz az északi végállomása.

 

Négy új megállóval, összesen 4.9 kilométerrel hosszabbíthatják meg a 3-as metró vonalát, írja a Szeretlekmagyarorszag.hu. A lap hozzáteszi, hogy emellett új járműtelep és P+R parkoló építésére, illetve villamospálya-korrekcióra is sor kerül majd az érintett szakaszon.

 

A jelenlegi, Kispesttől Újpestig húzódó vonal északi irányban kap majd 4 új megállót, köztük kettő felszínit. Ennek köszönhetően a metró egészen Káposztásmegyerig jár majd, az új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz.

 

A Szeretlekmagyarorszag.hu azt is megemlíti, hogy Káposztásmegyeren intermodális csomópont is lesz, ahol a közlekedés többféle módját fogják összehangolni a projekt tervezői.

 

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikortól élvezhetjük ennek a projektnek az előnyeit, de az biztos, hogy sokan legalább annyira várják, mint a kék metró teljes elújításának befejezését. Ez jelen állás szerint 2022 végére várható, írja az Index.

 

Forrás: Szeretlekmagyarorszag.hu, Index.hu

  • 147 2019. január 21 Belföld 2019. január 21.

    Facebook Comments