Egy pesti buszmegállóban is bringára pattanhatunk
Írta:

Egy pesti buszmegállóban is bringára pattanhatunk

Nem tudod beiktatni a sportot a mindennapokba, mert nincs időd? Pár percnyi mozgás is több a semminél, amit mostantól akkor is megejthetsz, amíg várod a buszt. 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnád beiktatni rohanó életedbe a rendszeres mozgást? Ha ez már sikerült, akkor szerencsés vagy (és kérlek, velem is oszd meg a titkod), de ha még hozzám hasonlóan te is most próbálkozol, és történetesen reggelente épp az V. kerületben várod a buszt, akkor érdekes lehet számodra a következő hír.

 

Hogy miért? Mert éppen az „ötkerben”, a Széchenyi utcai buszmegállóban várakozók tehetik meg, ha kedvük tartja (vagy lekésték a buszt, és unatkoznak, vagy levezetnék a stresszt), a megálló mellett felállított szobakerékpárok valamelyikén tekernek egyet.

 

Ez az idén 10 éves Coca-Cola Testébresztő program keretében válik lehetővé, ami arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy tényleg minden perc számít – az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint heti 150 percet kellene mozgásra szánnunk annak érdekében, hogy a mozgáshiányból fakadó egészségügyi kockázatokat elkerüljük. Ez egy gyors számítást követően (bevallom, én gépen számoltam…) naponta átlagosan kicsit több mint 21 perc.

 

Tehát ha reggel a megállóba érve azt látod, hogy lekésted a buszt, és mondjuk csak 10 perc múlva jön a másik, akkor pattanj fel az egyik szobabringára! Hiszen 10 percnyi kerékpározással már a napi ajánlott mozgásmennyiség felét le is tudtad.

 

 

Ennyien tekerhettek eddig a megállóban

Az elmúlt hónapban 28 500 embernek volt lehetősége mozgással eltölteni a várakozás unalmas perceit.

  • 1297 2015. október 10 Belföld 2015. október 10.

    Facebook Comments