4G-s netet ígér a vonatokra a MÁV
Írta:

4G-s netet ígér a vonatokra a MÁV

A nemzeti vasúttársaság már idén elkezdi a 3G-s routerek cseréjét 4G-sekre.

 

Ha a MÁV-ot említjük rendszeresen vonatozóknak, szinte biztos, hogy azonnal a késésekre terelődik a szó – mert ugye az ilyesmi télen-nyáron egyaránt előfordul. De emellett persze a szerelvények korszerűsítése is hagy még kívánnivalót maga után… efelé tesz a vasúttársaság még idén egy fontos lépést, ugyanis a vasúti kocsik nagy részében még idén le akarják cserélni a 3G-s routereket 4G-sekre, írja auz MTI közleményére hivatkozva az Index.

 

„A közlemény szerint jelenleg mintegy 900 vasúti kocsiban érhető el az ingyenesen vezeték nélküli internet. Az első 300 darab 4G-s router és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők beérkezése május végéig várható” – áll az Index cikkében.

 

A cserék nem sokkal ezután megkezdődnek: az első új routereket az év második felében szerelik be a belföldi IC-kocsikba, a teljes eszközpark modernizálása pedig várhatóan 2020 első félévében fejeződhet be.

 

Így ha egy picit cinikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy késés esetén némileg jobb internetkapcsolat segíthet majd elütni az időt. ;)

 

Forrás: Index.hu, MTI

  • 834 2019. március 05 Belföld 2019. március 05.

    Facebook Comments