Amiért mégis hálás vagyok neked, 2020
Írta:

Amiért mégis hálás vagyok neked, 2020

Van egyáltalán bármi, amiért ennek a kihívásokkal teli évnek hálásak lehetünk? Nemrég egy beszélgetés ébresztett rá, hogy bizony van, nem is egy dolog.

 

Ne szépítsük: 2020 elképesztően nehéz év volt – olyan év, amilyet az emberiség valószínűleg még soha, soha, de soha nem élt át a történelem során. Ha azt mondom, hogy kihívások sorozatát tartogatta mindnyájunknak, akkor még finoman fogalmaztam… és bizony a legtöbben hajlamosak vagyunk épp emiatt tragikus évnek beállítani, holott igenis van, amiért hálát adhatunk.

 

Engem erre a minap egy érdekes beszélgetés ébresztett rá. Épp egy kolléganőmnek panaszkodtam, hogy elvesztettem az egyik állandó megrendelőmet – mármint egy vállalatot –, és valószínűleg egy másik cég sem éli túl a Covidot, és hogy mennyire várom már, hogy ez a borzalmas év véget érjen, mert minden katasztrofálisan alakul.

 

Erre ő visszakérdezett: tényleg minden? Én pedig elhallgattam. Ekkor gondoltam bele, hogy dehogy is… hiszen egészséges vagyok, és a szeretteim is. Sőt, ha visszaugrunk az év elejére, Anyukám sürgős csípőműtétje is sikerült még a márciusi Covid-pánik előtt, méghozzá nagyon jól. Mire elkezdtünk volna megijedni a világjárvány kifejezés hallatán, ő már nálunk gyógyult. Azóta is nagyon vigyázunk magunkra és egymásra.

 

Nyáron azért eljutottunk egy-két helyre, a Párom koncertjei közül is több megvalósult, és még az ősz is tartogatott néhány olyan szuper lehetőséget, amelyeknek köszönhetően nem kellett idő előtt visszaszorulnunk a négy fal közé egy hiperaktív nyolcévessel és egy örökmozgó kutyával.

 

Idén tudatosodott bennem, hogy több lábon kell állni, hogy visszavágyom kertes házba, hogy imádom a növényeimet, a csendet, az énidőt, a lelassulást… hogy meg szeretnék tanulni profin rendszerezni, és jövőre több dologban is képezni szeretném magam. Vagyis ez az általam katasztrofálisnak mondott év tulajdonképpen nem padlóra küldött, hanem a táptalajt mutatta meg számos jövőbeli ötletemhez. És az év végére talán még jobban megtanultam becsülni, amim van – főleg a családomat és az egészségemet.

 

2020, köszönöm, hogy megtanítottál mindarra, amire akartál – köszönöm a leckéket, tanulságokat, jót és rosszat. 2021, feléd nincsenek elvárásaim. Gyere, érkezz meg, és menjünk együtt tovább ezen az életnek nevezett úton. 365 napig együtt leszünk, ez már biztos. Aztán, hogy mi történik majd ez idő alatt, az lépésről lépésre úgyis kiderül.

 

Boldog új évet kívánunk a NewsCafe minden olvasójának!

  • 1695 2020. december 28 Belföld 2020. december 28.

    Facebook Comments