Amit a képen látsz, az egy bank. Igen, pénzintézet
Írta:

Amit a képen látsz, az egy bank. Igen, pénzintézet

Foglaljon helyet, és amíg elfogyasztja a croissant, én ismertetném is legújabb lakossági hiteleinket.

 

Kevés rosszabb dolog van, mint egy bankban várni a sorunkra. Szoros versenyben van az első helyen a postával és az orvosi rendelővel, így győztest nem is hirdetnénk, de annyi bizonyos: ezeken a helyeken minden perc óráknak tűnik. Éppen ezért kaptuk fel egy emberként a fejünket, amikor meghallottuk: egy bátor különutas megoldás született. A MagNet Bank összeállt a Farmbistroval, szerelmük gyümölcse pedig egy olyan különleges hely, ahol egyszerre tudod elintézni a lekötést, és ehetsz egy finom szendvicset.

És egyáltalán nem arról van szó, hogy működik valami büfé a bank előterében! Konkrétan ügyintézés közben szürcsölgetheted a kávédat vagy eheted az uzsonnát. A bankfiók és a bisztró ugyanis egy azon légtér.

„Szeretjük megkérdőjelezni a dolgok rutinműködését” – mondta a megnyitón Pozsonyi Gábor, a MagNet vezérigazgató-helyettese, az újhullámos banki helyszínek ötletgazdája. És pontosan ez is történik. A MagNetnek ráadásul nem ez az első meglepő húzása, korábban fair trade kávézóval, majd közösségi irodával ötvözött fiókot is nyitottak, ez mégis túlmutat minden eddigi elképzelésen.

mwls5

A partnerválasztás sem véletlenül esett a Házikó által üzemeltetett Farmbistróra. Úgy, ahogy a Házikó fenntartható gazdaságokból, átláthatóan szerzi be az alapanyagait, úgy a bank is ezt az átláthatóságot tartja szem előtt a pénzügyek területén. Bertényi Gábor, a Házikó alapító tulajdonosa így fogalmazott: „Kíváncsian várjuk, milyen lesz majd egy olyan hely, ahol átlátható és felelős pénzügyi szolgáltatásokat lehet kapni lecsós batyuval és korhelylevessel.”

A választék ugyanis elég széles: nem csupán szolidan majszolható pogácsát lehet kapni, hanem töltött batyut, salátát, sőt, többféle levest is. Mellé pedig kávé vagy kézműves szörp jár, teljesen korrekt áron.

A különleges kis bankfiók Budán, a Gárdonyi téren található, és akkor is érdemes bekukkantani, ha nem az adott bank ügyfelei vagyunk. Azt meg csak remélni tudjuk, hogy az ötletet eltanulja a többi nagy szolgáltató is!

(szeretlekmagyarorszag)

  • 100 2017. június 19 Belföld, Kiemelt 2017. június 19.

    Facebook Comments