Ezernél is több programmal érkezik a Kultúrházak éjjel-nappal
Írta:

Ezernél is több programmal érkezik a Kultúrházak éjjel-nappal

Ha a kultúrházakról egy poszt-szocialista poros intézmény jut eszedbe, akkor nagyon ajánljuk, hogy látogass el valamelyik programra a hétvégén! Meg fogsz lepődni!

 

 

 

A Múzeumok vagy a Fürdők Éjszakájáról mindenki hallott már, de azt tudtad, hogy létezik egy Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvény is? A koncepció itt csak részben hasonló a másik két említetthez, hiszen nem egy hosszú éjszakáról van szó, hanem 3 napról, amikor az ország legkülönbözőbb kultúrházai várnak nyitott kapukkal és érdekes programokkal. Az eseményt már 14 éve rendezi meg a Magyar Népművelők Egyesülete, és a korábbi évekhez hasonlóan idén is 3 kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek. A pénteki nyitónap a fővárosé, ugyanis Budafok lesz a kiemelt település, a szombat a nagyvárosoké, konkrétan Soltvadkert kapja a főszerepet, vasárnap pedig a a kistelepüléseken zajló, nélkülözhetetlen közösségteremtő munkára szeretnék felhívni a figyelmet: idén Patak képviseli a falvakat, kisvárosokat, mint fő helyszín.

 

A programsorozat fontos célja megmutatni a kultúrházak és az ott dolgozó szakemberek munkájának sokszínűségét, valamint azt, hogy közösségépítő munkájuk és kreatív módszereik miként szolgálják a települések megtartó erejének növekedését.

A látogatókat több, mint ezer változatos program várja országszerte ezen a hétvégén: lesznek hagyományosnak mondható táncházak, népzenei és néptánc találkozók és farsangi programok, de emellett igazi különlegességeket is kínálnak a kultúrházak. Soltvadkerten Sajt 32 youtuberrel lehet majd találkozni, Újpesten Pál Feri atya tart előadást a párkapcsolati kommunikációról és konfliktuskezelésről, Szombathelyen slam poetry est lesz, Pápán interaktív robotika bemutató és lego-technic kiállítás. Szintén lesz ásványműhely Mindszenten, jazzprogram, babahordozós fittness, ökozsák varró workshop, tojásfestő kiállítás, és még több száz program.

 

Tovább bővültek a rendezvény nemzetközi kapcsolatai is: idén először minden szomszédos ország csatakozik a rendezvényhez, összesen nyolc határon túli település szervez táncházat ezen a hétvégén. A teljes, részletes programot itt találod, és érdemes böngészni, mert a legtöbb helyszínen ingyenes lesz a belépés.

  • 589 2020. február 13 Belföld 2020. február 13.

    Facebook Comments