Ingyenesen letölthetővé vált az iGo
Írta:

Ingyenesen letölthetővé vált az iGo

Az iGO Navigation SzülinApp alkalmazását a cég azért készítette el, mert épp 10 éve adták ki az elsõ iGO Navigációt – az alkalmazás 10 napig ingyenesen letölthetővé vált, de csak Magyarország térképet tartalmazott. 

Sokat autózol az országhatárokon belül, és jól jönne egy olyan alkalmazás, amivel akár adatforgalmad növelése nélkül is könnyen tájékozódhatsz? Akkor biztosak vagyunk abban, hogy – több ezer felhasználóval együtt – te is letöltötted a telefonodra április 20 és 30 közt az iGo ingyenes alkalmazását, amire SzülinApp néven találhattál rá.

 

Az iGót készítő NNG korábbi ígéretéhez híven ingyenesen elérhetővé tette a teljes magyar úthálózatot tartalmazó térképes appot. Az első változat kiadása óta nemzetközi sikercéggé nőtt vállalat ilyen módon ünnepelte meg 10. születésnapját, és köszönte meg a terméket használók hűségét.

 

Az alkalmazást egyébként nemcsak azért szeretjük, mert éttermeket, boltokat, benzinkutakat kereshetünk út közben a segítségével, és útvonalat is tervezhetünk, hanem azért is, mert takarékos: internetkapcsolat nélkül is használható, illetve be lehet állítani olyan útvonal tervezését is, amellyel elkerülhetőek a fizetős útszakaszok.

  • 1524 2015. május 02 Belföld 2015. május 02.

    Facebook Comments