Szigorúbb szabályozás, könnyebb bliccelés a BKV-nál?
Írta:

Szigorúbb szabályozás, könnyebb bliccelés a BKV-nál?

Az ellenőrökre és közteresekre hamarosan szigorúbb szabályok vonatkoznak majd, de vajon ezzel együtt nőhet majd a bliccelők száma is?

A BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) június 18-án állapodott meg az új szabályozásról, amelyben elég pontosan meghatározzák az ellenőrök és a társaságukban intézkedő közterület-felügyelők lehetőségeit.

 

A vs.hu portál úgy tudja, a szabályozásra főleg az elmúlt hónapok két közfelháborodást kiváltó esete miatt érezték szükségét: a BKV-blog még májusban írt arról, hogy a Boráros téren közterületesek bántalmaztak egy hátizsákos fiút, aki a 4-6-os villamosról szállt le, majd a Blaha Lujza téren négy közteres szorított falhoz egy utast. A szabályok ezek után elsősorban a közterület-felügyelőkre, pontosabban az ő hatáskörükre vonatkoznak, az öltözködési és viselkedési előírásokat viszont az ellenőrök lesznek kötelesek betartani.

fotó:static.femina.hu

Fontos változás például, hogy eddig a BKK határozta meg, mely járatokat ellenőrzik egy adott napon, de júliustól a BKK csak javaslatot tesz, amit a FÖRI vagy elfogad, vagy nem. Állítólag a közterületesek létszáma is csökken. Eddig naponta 50-70 fő dolgozott együtt az ellenőrökkel, júliustól viszont csak 20-an lesznek műszakonként.

 

A korábbi 3+3, 2+3-as felállás helyett 1+2 fős csoportokat alakítanak ki, vagyis egy ellenőr mellett két közterület-felügyelő lesz. Így nem nehéz megjósolni, hogy az ellenőrzési idő meghosszabbodik, aminek a bliccelők örülhetnek, hiszen könnyebb lesz elslisszolni a hátsó ajtóig, és ott leszállni, mint eddig. Az ellenőr pedig – mivel egyedül lesz – úgyis lassan halad, elakad, munkáját pedig további szigorú szabályok is nehezítik.

fotó:blikk.hu

A jegyellenőrzést csak ő végezheti, a közterületes sem ebben, sem a pótdíj kiszabásában nem vehet részt. Az ellenőrnek kell először felkérnie az utast a személyazonossága igazolására, majd ha az utas erre nemet mond, az ellenőrnek külön fel kell kérnie a felügyelőt, hogy intézkedjen. A közteres magától nem csinálhat semmit.

 

Ha az ellenőr felkérte, a közterület-felügyelőnek igazolnia kell magát, és el kell mondania az intézkedés okát és folyamatát az utasnak. Kényszerintézkedést alkalmazhat, amennyiben az utas nem működik együtt, de előbb ennek következményeire is fel kell hívnia a bliccelő figyelmét. Az adatok felírása után a személyazonossági okmányokat azonnal vissza kell adnia az utasnak, és tájékoztatni köteles arról, hol tehet panaszt. Ha a felügyelőnek is ellenáll az utas, akkor rendőri intézkedést kérhet. Ha a rendőr nem érkezik meg 15 percen belül, köteles figyelmeztetéssel elengedni a bliccelőt.

 

Ami az ellenőröket illeti, nekik tilos lesz leülni, enni, zenét hallgatni, rágózni, a feladatukkal össze nem egyeztethető iratot (könyv, újság) olvasni, zsebre dugott kézzel járni, dohányozni (arra nem kijelölt helyen, vagy intézkedés közben), illetve – ez a kedvencünk – „felszerelésükhöz nem tartozó tárgyakat” maguknál tartani, így például ételhordót, nejlon táskát, hátizsákot, de még esernyőt sem!

fotó:mixonline.hu

Az új protokoll szerint nem vehetnek fel – soroljuk – nyitott lábbelit, rövidnadrágot, kigombolt felsőruházatot, melegítőnadrágot, nem megfelelő tisztaságú öltözetet, illetve felirattal, ábrával ellátott öltözetet.

 

Szerintetek vajon mire lesz jó az ellenőrök és a közterület-felügyelők munkájának ilyen mértékű szabályozása?

 

  • 1102 2015. augusztus 01 Belföld 2015. augusztus 01.

    Facebook Comments