Jövőre rendelhető lesz a „láthatatlanná tévő” csodaszemüveg!
Írta:

Jövőre rendelhető lesz a „láthatatlanná tévő” csodaszemüveg!

A címben szereplő idézőjel nem véletlen, ugyanis a láthatatlanságot csak az autófókuszos kamerák előtt teszi lehetővé ez az új, japán találmány.

Harry Potter láthatatlanná tévő köpenyét és a James Bond filmeket együttesen idézi meg számunkra az a találmány, amiről nemrég olvastunk először. Dr. Ecsizen Isaó, a japán nemzeti informatikai intézet egyik tudósa dolgozta ki azt a módszert, ami autófókuszos kamerák számára láthatatlanná teszi az ember arcát.

 

Két évig tartó kutatásuk eredményeképpen alkották meg azt a szemüveget, ami az arcfelismerő algoritmusokat zavarja meg pár, jól elhelyezett lencse segítségével, melyek visszaverik, elnyelik és eltérítik a fényt. Nem is hangzik olyan bonyolultan, ugye?

 

Az okostelefonok és tabletek arcfelismerő rendszerei ellen úgy nagyjából kilencven százalékban hatékony szemüveg a gyakorlatban úgy működik, hogy aki felteszi, annak – ha lefotózzák – az arca helyett egy elmosódott folt jelenik majd meg a képen. Hogy ez mire jó? Védelmet nyújt többek közt a kéretlen taggelések ellen a Facebookon – de viccet félretéve, adatvédelmi és biztonsági szempontból is áttörés lehet ez a találmány.

 

A szemüvegben volán mögé ülni nem tanácsos, de mi az utcára sem vennénk fel, hacsak nem tökéletesítik a dizájnját jövő júniusig, amikortól megrendelhető lesz. Ára 240 dollár körül mozog majd, de ha a termék népszerű lesz és elterjed, valószínűleg még olcsóbban lehet majd beszerezni.

  • 1389 2015. augusztus 13 Egyéb 2015. augusztus 13.

    Facebook Comments