Miért jobb vörös hajúnak születni?
Írta:

Miért jobb vörös hajúnak születni?

A kutatók erre is találtak egy (szerintünk kissé meglepő) tudományos magyarázatot – szerinted van benne igazság?

 

Mindig is szerettem volna vörös hajat, mert az ilyen hajszínű embereknek általában a bőre és a szemszíne is jobban tetszik (illetve főleg gyerekkoromban tetszett jobban), mint a sajátom. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy egy másik nagy előnye is van annak, ha valaki vörös hajjal születik – legalábbis a kutatók szerint.

 voros-haj-2

Nemrég ugyanis megállapították, hogy bizony a vörösök fiatalabbnak is tűnhetnek társaiknál, nem is akármennyivel: egy, a Current Biology-ban megjelent friss tanulmányban azt írják, hogy azok, akikben megvan a vörös hajért felelős MC1R nevezetű gén, azok két évvel fiatalabbnak is tűnnek a koruknál.

 

Mielőtt legyintenél egyet a dologra, még gyorsan elmondanánk, hogy több mint 2500 ember arcát és génjeit vizsgálták meg a tanulmány készítése előtt, és az eredmények összesítésénél tűnt fel a szakembereknek, hogy az MC1R gént hordozók mennyivel fiatalabbaknak tűnnek azoknál, mint akikben ez a gén nem volt jelen.

 

Ez a kutatás pedig nemcsak az eredmény miatt fontos a tudósoknak, hanem Manfred Kayser professzor szerint azért is, mert így további kutatásokra nyílik majd lehetőség, ahol még több ehhez hasonló génre akadhatnak rá. Ez pedig további „eget rengető” tudományos eredmények lehetőségét rejti magában. Szerintünk kiderülhet például, hogy a szőkék nem butábbnak, hanem valójában sokkal okosabbnak tűnhetnek a társaiknál, a barnák pedig mondjuk atletikusabbak lehetnek társaiknál… ki tudja?!

 

  • 677 2016. május 12 Életmód 2016. május 12.

    Facebook Comments