Mit lehet elrontani a kutyasétáltatáson?
Írta:

Mit lehet elrontani a kutyasétáltatáson?

Akár hiszed, akár nem, még az olyan egyszerűnek tűnő dolgot is el lehet rontani, mint a kutyasétáltatás – már soroljuk is a legnagyobb buktatókat.

 

1. Kell egy kis szaglászás – A kutyád órákat vár arra, hogy végre kiszabaduljon a négy fal közül, és nagyot szippantson a külvilág levegőjéből. Na meg begyűtjse magának a fűcsomókon, bokrok alján, sarki oszlopokon… sőt, gyakorlatilag bárhol fellelt szagmintákat. Hagyd neki, hiszen számára ez épp olyan, mint amikor te netezel vagy a barátaiddal beszélsz. Ő így informálódik, és ez az ezerféle szag is hozzájárul ahhoz, hogy a nap végére lefáradjon.

 

2. Kapcsolatok – Amikor sétáltok, nem hagyod, hogy más kutyákkal ismerkedjen? Miért? Hacsak nem agresszív, kiszámíthatatlan vagy beteg a négylábúd, semmi okod rá, hogy eltiltsd ebtársaitól – sőt, a szocializációra épp úgy szükségük van, mint nekünk, embereknek.

 

3. Útvonaltervezés – Mindig csak ugyanazokon az útvonalakon, ugyanabba az irányba közlekedtek? Ez sem jó, hiszen így viszonylag kevés új szagot, új infót, új ingert tud a kutya begyűjteni. Legyen minden nap egy kicsit más a sétaútvonalatok. Meglásd, kis kedvenced mennyivel boldogabban csóvál majd melletted! És neked sem lesz unalmas, hogy már megint járnotok kell egyet.

  • 531 2020. október 13 Életmód 2020. október 13.

    Facebook Comments