Mobilapplikációval az élelmiszerpazarlás ellen
Írta:

Mobilapplikációval az élelmiszerpazarlás ellen

Az étel, ami az egyik helyen felesleges, a másik helyen nagyon is jól jön!

 

 

Az világ 21. századi nagy igazságtalanságainak egyike, hogy míg az emberek egy része kilószámra dobja ki az el nem fogyasztott ételt, addig egy másik része éhezik. És ehhez nem is kell Etiópiáig menni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai szerint Magyarországon fejenként 65 kg élelmiszert dobunk ki évente. Ez egy év alatt 1,8 millió tonna! Ennek egy jó része az áruházak el nem adott készlete, egy része az éttermekben kimaradt étel, és egy vaskos része pedig a háztartásokban megvásárolt, majd el nem fogyasztott ennivaló.

A nagyáruházak közül szerencsére egyre többen működnek együtt az Élelmiszerbankkal, ez a szervezet vállalta, hogy begyűjti az el nem adott, kidobásra szánt, de még ehető élelmiszert az áruházakból, és eljuttatja a rászorulóknak, most pedig az éttermekben létrejövő megmaradt étel elosztására született egy új alkalmazást.

A TUDATOS applikáción keresztül kifőzdék, menüs éttermek kínálják a megmaradt, de érintetlen és remek minőségű ételeiket, itt tehát nem ingyen adományként, hanem kedvezőbb áron juthatunk a nap végén valami finomsághoz. Ezáltal az adott étterem egy kis extra bevételhez jut, ami a jelenlegi helyzetben mindenkinek jól jön, mi pedig kedvezményes ajánlat keretében ehetjük végig népszerű – egyelőre csak budapesti – éttermek kínálatát.

A naponta változó fogások mellett zöld tippeket, környezetvédelemmel kapcsolatos információkat is kapunk, hiszen az élelmiszerpazarlás a bolygó számára is nagy teher. (Azt az ételt is megtermelték, leszállították, elkésztették valahogy, amit végül nem eszünk meg, csak ezek láthatatlan hozzájárulások.) A TUDATOS applikációban egyelőre 11 étterem, köztük A főzelékes, A legvidámabb barakk, a Semmi extra, vagy például az Ízek háza menüjéhez lehet szerencsénk.

Az alkalmazás használható vendégként és regisztrált tagként is. A éttermek és az ételek több szűrő szerint kereshetők, pl. ételtípus, lejárati vagy átvételi dátum, allergén szerint. Az appban egyszerre természetesen több ételt is vásárolhatunk, a vásárlásról egyedi QR kódot kapunk, amit az étel átadásakor a szolgáltató leolvas.

Az alkalmazás Androidon és Ios-en is elérhető, ám még elég erősen tesztüzemmódban van. Reméljük minél előbb népszerű és széles körben elterjedt kezdeményezéssé válik!

  • 592 2020. október 07 Életmód 2020. október 07.

    Facebook Comments