Felelős Gasztrohős

Felelős Gasztrohős

Működik egy nagyszerű kezdeményezés, ami a környezetileg felelős zöld- illetve fenntartható éttermeket tömöríti: ez a Felelős Gasztrohős hálózat.

A környezetileg tudatos életmód mára szerencsére népszerű lett, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már a gasztrovilág is kezd odafigyelni rá. A Felelős Gasztrohős Hálózat már harmadik éve gyűjti össze a környezetileg és társadalmilag felelős vendéglátóhelyeket, akik megfelelnek a szigorú elvárásoknak. Ezek az éttermek, bárok, kávézók amellett, hogy felelős magatartást tanúsítanak a környezetük iránt, nagy hangsúlyt fektetnek a helyi, szezonális és minimális vegyszertartalmú élelmiszerek beszerzésére és felhasználására. A felelős viselkedés pedig ezeken kívül például azt is magába foglalja, hogy korrekt munkakörülményeket biztosítanak az alkalmazottaknak, illetve, hogy nem diszkriminálnak sem bér, sem egyéb tekintetben.

ef2dfdafb2b4fe965030c526c32733fa

 

fotó:m.cdn.blog.hu

A jelentkező éttermek minősítésekor ezért több szempontot is figyelnek. Ezek a:

  • Kínálat és beszerzés, azaz az élelmiszer-kilométerek kérdése. Az élelmiszer útja az előállítási helyétől az üzletig minden környezetileg tudatos vállalkozásnak döntő szempont, mind az áru frissessége, mind pedig az ökológiai lábnyomunk alacsonyan tartása miatt. De a helyi ételek használata és a szezonalitás hangsúlyozása mellett figyelik például az alapanyagok termesztési körülményeit is.
  • Hulladékkezelés: a szelektív gyűjtés és a hulladék csökkentésére tett erőfeszítések fontosságát nem is kell tovább magyarázni. Szerencsére a szelektív gyűjtés Magyarországon is egyre általánosabb, egyértelmű, hogy egy ilyen minősítésnél is elengedhetetlen.
  • Higiénia: A nyilvánvaló mellett a Felelős Gasztrohős hálózat tagjainak a lehetőségükhöz mérten csökkenteni kell a káros vegyi anyagok használatát, hiszen ez nem összeegyeztethető az egészséges és fenntartható környezeti működéssel.
  • Energiahatékonyság: Az okos energiagazdálkodást már a gyerekek is megtanulják, mert a) ezzel is óvjuk a környezetünket, b) rengeteget spórolhatunk vele. Ez pedig a vendéglátásban sem utolsó szempont, mert a Vendéglátási Technológiai Központ kutatása szerint azok az éttermek, ahol megfontoltan választják meg az energiát használó gépeket, a költségeiket akár 10-30%-ra is visszaszoríthatják minden egyéb erőfeszítés nélkül.
  • Vízhatékonyság: Jelenleg a világon az egyik legszűkösebb erőforrás az édesvíz, és bár Magyarországon eddig szerencsére nem jelentkeztek komolyabb gondok, ez mégis olyan probléma, amire mindenkinek – így a Gasztrohősöknek – oda kell figyelni.
  • Társadalmilag felelős működés, azaz hogy az egyenlő bánásmód elve alapján választják ki az alkalmazottaikat, megfelelően biztonságos munkakörülményeket és kielégítő juttatásokat biztosítanak nekik, illetve, amit elsőre talán nem is gondolnánk, hogy az étterem ismeri a környezetét, akikre hatással van. Ez jelenti azokat a közösségeket, egyéneket, akik befolyásolják a szervezet működését, illetve akiknek életére a szervezet hatással van, így tehát minden beszállítót, fogyasztót, sőt környéken élőt is.

A Fenntartható Étterem minősítési rendszer tehát a fogyasztó tájékozódásában segít, hogy aki keresi, megtalálja a valóban felelős vendéglátóhelyeket. (Például két nagy kedvencünk, a Kőleves és a Café Pio is a hálózat tagja.) A Fenntartható Étterem minősítés két évig érvényes és a minősítés mellett a vendéglátóhely tagságot nyer a Felelős Gasztrohős Hálózatba.

Ha kedvet kaptatok egy kis étterem tesztelésre, látogassátok meg a gasztrohos.hu-t további információért, a helyszíneken pedig keressétek az alábbi emblémát.

3cf87b911ffed923d323e620064d0b86

 

fotó:media-cache-ec0.pinimg.com

  • 1489 2015. április 13 Gasztronómia 2015. április 13.

    Facebook Comments