Itt a legújabb lista: 2 új magyar Michelin-csillagos étterem született
Írta:

Itt a legújabb lista: 2 új magyar Michelin-csillagos étterem született

Ezzel már hatra emelkedett a Michelin-csillagos budapesti éttermek száma.

 

 

Idén is kihirdették a Michelin Kalauz Európára vonatkozó kiadványát, amiben a vén kontinens 38 nagyvárosának legjobb éttermeit díjazzák. Idén megkapta első csillagát Zágráb és Dubrovnik is, de ami a számunkra a legnagyobb öröm, hogy nem is egy, hanem egyszerre két budapesti étterem is megkapta ezt a minősítés: a Stand és a Babel is bekerült a legjobbak közé.

 

Az új elismerés mellett a korábbi Michelin-csillagos éttermeink is meg tudták őrizni a csillagjaikat, így a Costes, Costes Downtown és Borkonyha megőrizte az egycsillagos minősítést, az Onyx pedig a két Michelin-csillagját. Ha már itt tartunk, mit is jelentenek a csillagok? Az egy csillag minőségi konyhát jelez, ahova érdemes benézni, ha arra járunk, a két csillagos hely már annyira kitűnő, hogy érdemes egy kerülőt is tenni miatta, a három csillag pedig már önmagában is megér egy utat.

 

A csillagok mellett idén is kiosztották a Bib Gourmand minősítést is, amit olyan éttermek kaphatnak meg, akik a tesztelők értékelése szerint a saját kategóriájukban kiemelkedően jó ár-érték arányú szolgáltatást nyújtanak. Az évről évre változó listán idén a magyar éttermek közül a Dob utcai Fricskát, a Petrus éttermet a Ferenc téren, illetve Széll Tamás és Szulló Szabina bisztróját, a Stand 25-öt ajánlják.

  • 187 2019. április 01 Gasztronómia 2019. április 01.

    Facebook Comments