Semmi köze az internethez: több száz éves az első smiley
Írta:

Semmi köze az internethez: több száz éves az első smiley

Már a 17. században is felbukkant!

 

Az utóbbi bő egy évtizedben a smiley-k meghódították a világot. Van, aki már a jelnyelv jövőjét látja bennük, de az tény, hogy mindenütt ottvannak. Ajándéktárgyakon, plüssök képében, sőt, saját filmet is kaptak. De azt gondolnád, hogy már 1635-ben megjelent a mosolygós arc? Az index utánajárt ennek a kultikus kis sárga arc a történetének, és meglepő dolgokat találtak.  A számunkra legszebb, hogy először egy magyar dokumentumon tűnt fel: a trencséni levéltárban megtalálható iraton lévő arcot a város akkori jegyzője, Ján Ladislaides rajzolta egy elszámolás alá az arcot, aki valószínűleg mindent rendben talált, amit ezzel akart jelezni. Ha szigorúan vesszük, és az írásjelekből álló emojikat nézzük, akkor egy kicsit későbbre kell tekintenünk. Az első ilyen emotikont sokáig Robert Herrick angol költőnek tulajdonították ám a The New Atlantis blogbejegyzése ezt elég meggyőzően cáfolja.

Szintén érdekesség még, hogy Vladimir Nabokov is tett ilyen írásjelekre javaslatokat, sőt, Abraham Lincoln egy 1862-es beszédének New York Timesban közölt leirata is tartalmaz szmájlit, bár valószínűleg nem szándékosan. Később a Puck humorlap hozott le egy egész szettet az érzelemkifejező arcokból: 1881. március 30-i lapszáma szmájlikkal poénkodott, eljátszva a gondolattal, hogy a lap karikaturistái ellen fellázadó tipográfusok miként rivalizálnának a grafikákkal. A cikkben bemutatott négy arc – vidám, szomorú, semleges, csodálkozó – mind küllemükben, mind funkciójukban a ma használt szmájlik előfutárainak tekinthetők. A smiley face elnevezés Harvey Ball dizájner munkájaként vált világszerte ismertté a hatvanas években, miután 1963-ban megtervezte a stilizált, sárga színű, mosolygó kört. A ma használt, írásjelekből álló smileyt a Carnegie Mellon Egyetem egyik informatikusa, Scott Fahlman „találta fel” 1982. szeptember 19-én, amikor egy számítástechnikával foglalkozó egyetemi online üzenőfalra kiírta a :-) jelet és ennek szomorú párját.

  • 353 2018. december 17 Külföld 2018. december 17.

    Facebook Comments