Talaj és napfény nélkül termesztettek zöldséget az Antarktiszon
Írta:

Talaj és napfény nélkül termesztettek zöldséget az Antarktiszon

Olyan jól sikerült a kísérleti projekt, hogy eddig 300 kilogrammot szüretelhettek le a kutatók.

 

Ha a növénytermesztést képzeljük magunk elé, jól termő földekre, sok napfényre és szorgos locsolásra gondolunk. Ám ebből – mint kiderült – kettő kapásból nem szükséges. Az Antarktiszon egy kutatási projektben úgy termesztettek 300 kiló zöldséget a Német Űrközpont (DLR) kutatói, hogy se talaj, se napfény, se növényvédő szer nem kellett hozzá. Mindezt 13 négyzetméteren, egy konténerben. Az első növényeket februárban ültették, a termesztést pedig nagyrész gépesítették. Számítógép által vezérelve kapták a növények a tápanyagot és a mesterséges fényt, a levegőt és a vizet pedig újrahasznosították.

A tavalyi év végéig összesen 115 kiló salátát, 67 kiló uborkát, 46 kiló paradicsomot, 19 kiló karalábét, 15 kiló zöldfűszert és 8 kiló hónapos retket szüreteltek, bár az eper és a paprikatermesztés nem volt igazán sikeres. A kutatás ráadásul önmagánál túlmutató célokat is szolgál. Azt próbálják modellezni, hogy lehet egy majdani Hold-, vagy Mars-expedíció legénységét friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni. A kísérletet idén is tovább folytatják, és többek között arra is keresik majd a választ, hogy javítja-e az expedíción lévők hangulatát a friss zöldség és gyümölcs.

  • 647 2019. január 14 Külföld, Tech/tudomány 2019. január 14.

    Facebook Comments