Ilyen újításokkal készül az Apple
Írta:

Ilyen újításokkal készül az Apple

Már májusban jöhet az „almáslogós” cég következő iPhone-ja, az SE2, de távlati terveik is sokakat kíváncsivá tettek.

 

A hetes és nyolcas iPhone-okról megoszlanak a vélemények (legalábbis az én baráti társaságomban), de akik az elmúlt években SE-re váltottak, azok közül a többség elégedett. Talán a jó visszajelzések is hozzájárultak ahhoz, hogy az Apple már májusban piacra dobhatja az SE2-t.

 

Az index azt írja, néhány dolog változatlan marad az SE-hez képest, például a kijelző szerény 4 colos mérete, és hogy a készülék a 2012-es iPhone 5 mára kissé elavult formaterveit tartja életben. A kialakításban lesz egy kis különbség: az, hogy a hátlap állítólag üvegből lesz, ugyanis ez teszi lehetővé a vezeték nélküli töltők használatát. Az ujjlenyomatos azonosítás nagy valószínűséggel megmaradhat, a jackdugóval kapcsolatban viszont egyelőre pro és kontra is csak a találgatás megy: egyesek szerint eltűnik, mások szerint ennél az olcsóbb mobilnál megmarad.

 

Ami pedig a távlati terveket illeti, a Merril Lynch elemzője szerint az Apple 2020-ban dobja majd piacra az első összehajtható mobiltelefont, ami kihajtva akár tabletként is funkcionálhat. Hogy ennek mennyi a valóságalapja? Talán nem sok. De az tény, hogy a cég már tavaly bejegyzett védjegyeket hajlítható technológiákra.

  • 133 2018. május 04 Tech/tudomány 2018. május 04.

    Facebook Comments