Minden álom végén fel kell ébredni – vagy mégsem? A Kaliforniai álmot mindenesetre érdemes végigálmodni!
Három dolog miatt vártam nagyon, hogy premier előtt láthassam a Kaliforniai álmot, már hogy az új mozifilmet. Az első, hogy zene- és filmrajongó párom (miután valószínűleg minden fellelhető cikket elolvasott róla a neten), ennyit mondott: „nézd meg, ez lesz a kedvenc filmed”. A második, hogy Nóri barátnőmmel legutóbb valami borzalmat fogtunk ki, ideje volt hát szépíteni, a harmadik pedig egy filmkritika-részlet, ami szembe jött velem, és csak ennyit közölt: „ilyen filmeket már nem készítenek”. Hát még jó, hogy érdekelt, miért.
Őszinte leszek: sok szempontból tetszett. A film felépítése, ahogy megismerjük Mia (Emma Stone) és Seb (Ryan Gosling) körülményeit és álmait, ahogy ők ketten találkoznak, ahogy nemcsak a nevemben, hanem folyamatosan egyre több dologban vontam párhuzamot Mia és saját magam közt… a film magával ragadott. És persze az elején a párkapcsolatom alakulásáról is olyan tükröt tartott elém, amilyenre nem számítottam. A végén a mosdóban kiderült, hogy sok lány járt még ilyen cipőben… de a filmre visszatérve, szerintem a zenék, a párbeszédek, a főszereplők és nem mellékesen a ruhák is szuperek.
A befejezést illetően igazából erre számítottam. Nem lövöm le a poént, csak annyit mondok, hogy én boldogabb lettem volna az alternatív valósággal… de összességében a Kaliforniai álom egy nagyon szép film, rengeteg díjat fog kapni, sikeres lesz, és én is meg fogom nézni még néhányszor. A barátommal minél előbb. Mert talán neki lesz igaza, és a végén tényleg ez lesz a kedvenc filmem. Na jó, az egyik.
Előzetes – magyar felirattal:
