A világ legjobbjai között egy magyar fotós
Írta:

A világ legjobbjai között egy magyar fotós

A fotózás Oscar-gáláján díjazták Radisics Milánt.

 

 

Hatalmas elismerést kapott egy magyar fotós, Radisics Milán: a világ egyik legrangosabb sajtófotó pályázatán kapott elismerést. A POYI, azaz Pictures of the Year International pályázaton az „Environmental Vision” kategóriában került be a legjobbak közé a 40 fotóból álló sorozatával. Ez ráadásul idén a verseny kiemelt kategóriája volt, ahová a környezettel, és a környezetre ható emberi tevékenységekkel foglalkozó munkákat vártak.

Copper mining residues

 

Radisics fotósorozata 4 szekcióból áll: az első 10 fotó az alumínium feldolgozás és a vörösiszap tárolásának témakörét mutatja be, a második 10 kép az emberek által okozott szennyezést ábrázolja, a harmadik sorozat a sólepárlók sokszínűségével foglalkozik, a modern festészet egyik kiemelkedő alakjának, Mark Rothko munkái által inspirálva, az utolsó 10 fotó pedig az emberi lenyomatot és a szárazságot vizsgálja. Milán ráadásul történelmet is írt ezzel, hiszen előtte nem volt még olyan magyar fotós, aki két egymást követő évben is bekerült volna a POYI döntőjébe. Gratulálunk!

Plastic Sea

 

  • 68 2020. március 09 Belföld 2020. március 09.

    Facebook Comments