Elmarad az augusztus 20-i ünnepség és a tűzijáték
Írta:

Elmarad az augusztus 20-i ünnepség és a tűzijáték

Idén elmarad az ország legnagyobb állami ünnepe.

 

Augusztus 20. Magyarország legnagyobb ünnepe, az Államalapítás napja, amikor számtalan programmal, Ízek utcájával, kézműves vásárral, légiparádéval és tűzijátékkal ünnepeljük az országunkat. A járványveszély miatt azonban mindez idén ez elmarad. Idén a tisztavatáson kívül semmilyen rendezvényt nem tartanak a 4 napos hosszúhétvégén.

A döntés elég váratlanul ért mindenkit, hiszen pár hete még minden korábbinál nagyszabásúbb ünnepségről szóltak a hírek, ám a tisztifőorvos és az operatív törzs mérlegelte a helyzetet. Úgy látják, hogy az eddigi intézkedések beváltak, hiszen május óta folyamatosan csökken az aktív betegek száma. A gazdaság működését, újraindítását és az emberek hétköznapi életét a korlátozások kismértékben érintik, ezt pedig nem érdemes kockára tenni.

Márpedig egy több százezer embert megmozgató rendezvénysorozat sajnos gócpontja lehetne egy újabb fertőzéshullámnak, így idén elmarad a tűzijáték és a Szent István napi ünnepségek. A bejelentéskor annyival bíztatták a közönséget, hogy amennyiben lesz rá lehetőség, egy későbbi időpontban bepótolják, ám jobb ha úgy készülünk, hogy ez idén nem jön össze.

Na de mit csinálj helyette a hosszúhétvégén? Szerintünk semmiképp ne keseregj otthon!

  1. Utazz el például a hosszúhétvégén wellnesselni. Ha már miénk ez a 4 nap, ne hagyd kárba veszni.
  2. Ha budapesti utazást terveztél, mindenképp gyere fel a fővárosba, hiszen a tűzijátékon kívül is számos látnivaló akad.
  3. Az ország tortáját idén se hagyd ki! Attól, hogy a Magyar Ízek Utcája elmarad, az Ország tortáját és az Ország cukormentes tortáját idén is megválasztják.
  4. Ha nem bírod tűzijáték nélkül, nézd vissza az elmúlt évek valamelyik tűzijátékát. Így legalább a tévén keresztül meg lesz a hangulat.
  5. Csinálj bármilyen más programot a családdal. Ha nem lehet a szokásos ünnepre menni, akkor menjetek állatkertbe, múzeumba, kirándulni, játszatok együtt, alakítsátok át a kertet. A lényeg, hogy bár a keretek idén mások lesznek, az élmény csak rajtatok múlik!
  • 750 2020. július 20 Belföld 2020. július 20.

    Facebook Comments