Így ellenőrizd az átverős taxist
Írta:

Így ellenőrizd az átverős taxist

Már erre is van telefonos alkalmazás.

 

Az egységesített hatósági árszabás mellett is könnyű belefutni átverős taxisokba, akiknél az óra nem pont azt mutatja, amit kellene. Ilyenkor persze semmit nem tudunk csinálni azt leszámítva, hogy szívjuk a fogunkat, hiszen a megérzésünk áll szemben  a taxi hitelesített órájával. Van már viszont egy olyan alkalmazás, ami a hivatalos taxiórák mérési módszerével kiszámolja nekünk a taxiköltséget. A Taxicheck nevű app GPS adatok alapján számol, és már az utazás előtt megmondja a várható költséget. A taxiban ülve pedig nyomonkövethetjük, merre járunk, hogy pörög a mi óránk és hogy a taxisé.

Persze egy ilyen alkalmazás nem hiteles eszköz, a taxis simán lesöpörheti a panaszunkat, de mindenképpen fontos információ. Ha átvert a taxis, és nem akarod lenyelni a békát , akkor jegyezd fel a taxi számát, tedd el a nyugtát (ha nem akar adni, kérj!) és hívd a diszpécsert. Ez persze csak a taxihálózatok kocsijánál működik, ha az utcán intettél le egy sárga járművet, akkor a jogorvoslat már sokkal bajosabb. Ezért is javasoljuk azt: mindig telefonon rendelj fuvart, sose ülj be az első arra járó taxiba. Így a hiénákat is legtöbbször megúszhatod. Az alkalmazás egyébként Androidra 499 forintba kerül, iOS-re pedig 2 dollárba, de ha gyakran taxizol, megéri letölteni.

forrás: index

  • 1243 2016. szeptember 05 Belföld 2016. szeptember 05.

    Facebook Comments