Megújul a Balatoni Bringakör

Megújul a Balatoni Bringakör

A következő 2 évben megújul az ország egyik leghosszabb biciklis túraútvonala.

 

A Balatoni Bringakörút – mint a neve is sugallja – ez egész Balatont körbeölelő biciklisút, ami 230 kilométer hosszan kígyózik külön kerékpárutakon és kis utcákban. Az útvonala partközeli helyeken vezet keresztül, így nincsenek nagy szintkülönbségek, van viszont sok látnivaló, és szinte bárhol meg lehet állni egy kis fürdőzésre.

Ennek a Bringakörútnak a teljes felújításába fognak bele idén részben a meglévő szakaszok felújításával, részben pedig a új biciklissávok kialakításával. Az felújítás első ütemében Balatonkenese és Tihany, illetve Zamárdi és Balatonlelle között  kezdik a felújítást. Ezek után következik majd a Keszthely-Balatongyörök szakasz és Sármellék bevonása a Bringakörbe, illetve a Kis-Balaton bekapcsolódása is tervben van.

A bővítésnek jó oka van: a Bringakör és a biciklis kirándulás elképesztő népszerűségnek örvend. Jól jelzi a balatoni biciklis közösség bővülését, hogy 2015-ben 15 százalékkal nőtt a kerékpárjegyek forgalma a balatoni személyhajó-kikötőkben, tehát rengeteg turista választja a hosszabb-rövidebb kirándulásokhoz a biciklit.

A felújítás 2018 végéig tart az említett szakaszokon, de 2020-ig országos szinten további 1000-1500 kilométer kerékpárút megépítése is szóba került az index információi szerint.

  • 389 2016. május 27 Belföld 2016. május 27.

    Facebook Comments