Ezek a legelterjedtebb allergének a lakásban
Írta:

Ezek a legelterjedtebb allergének a lakásban

Mindenütt ott vannak, és szörnyen nehéz kiirtani őket.

 

Aki porallergiás, az nyilván pontosan tudja, hogy mennyi láthatatlan egészségkárosító hatás érhet minket a saját otthonunkban. Ám akinek nincsenek tünetei, az általában nem fordít nagy figyelmet otthonunk allergizáló anyagaira. Pedig bizony több olyan dologgal is együtt élünk, amik hosszú távon igen károsak az egészségünkre, elég csak a poratkákra, a tavasszal és nyáron bejutó pollenekre, vagy legrosszabb esetben a  penészgombára gondolni.

A penészgomba és a poratka is súlyos allergiás panaszokat okozhat. Kezdetben légúti irritáció, orrdugulás, köhögés jelentkezhet, megfelelő kezelés hiányában idült arcüreggyulladás is kialakulhat. A penészgomba a magas páratartalom mellett különösen kedveli a hűvös, sötét zugokat, így először a vizes helyiségekben üti fel a fejét: takarítás során fordítsunk kiemelt figyelmet a fürdőszobai mosdó alatti részre, a kád mellett, a szobanövények cserepeire, a konyhára, a mosogató mögötti területekre és ajtók, ablakok környékére.

A poratkák elképesztően nagy mennyiségben fordulnak elő a szőnyegekben, hiszen az emberről lehullott hámsejtekkel táplálkoznak. Pont ezért a másik kedvenc helyük az ágynemű, és hogy igazán szörnyű egyen ez az egész, azt is tudnunk kell: az atkák levegőben szálló ürüléke, ami az allergiás tüneteket okozza.

Ráadásul tavasztól őszig a kertből, az utcáról is juttathatunk allergéneket a lakásba. Ehhez egy szellőztetés is elég, de mi is bevisszük a ruhánkon, cipőnk talpán, vagy a hajunkon, ezért pollenszezonban praktikus lehet, ha a szabadban viselt ruhát már az előszobában lecseréljük.

Az is nagyon fontos, hogy a rendszeres és alapos takarítás mellett alkalmazzunk valamilyen természetes légszűrő megoldást is, ami megköti a levegőben szálló allergén anyagokat. Erre az egyik legjobb megoldás a bambusz szén, ami több millió apró pórusból és üregekből áll, melyek együttesen olyanok, mint egy nagy szivacs. Egy gramm bambusz szén több, mint háromezer négyzetméternyi felülettel rendelkezik, és ahogy a levegő áthalad a pórusokon, a részecskék csapdába esnek a belső felületein, így tisztítja, sőt, párátlanítja is a levegőt. Ez a teljesen természetes, bio anyag megköti az allergénket, így elég komoly segítség lehet, hogy a lakás minél egészségesebb levegőjű legyen. Szerencsére már Magyarországon is kapható bambusz szenes termék Hiilibag néven, amiről minden információt és további hasznos felhasználási módokat itt találsz.

  • 762 2018. december 03 Életmód 2018. december 03.

    Facebook Comments