Penészmentesítés természetesen: vegyszerek nélkül is legyőzheted
Írta:

Penészmentesítés természetesen: vegyszerek nélkül is legyőzheted

Így előzheted meg, hogy idén is felüsse a fejét a csúnya és szörnyen egészségtelen penész.

 

Most, hogy beköszöntött a hidegebb, nyirkosabb idő, újra retteghetünk az egyik legkellemetlenebb „vendétől”, a penésztől. Azok a szerencsések, akiket eddig még elkerült ez a kiirthatatlan rém, sokszor gondolják, hogy a penész csak az omladozó, rossz állapotú lakásokat szereti, ám akiknél jelent már meg az ijesztő fekete folt, azok tudják, hogy nem így van. A penész felütheti a fejét a fürdőszoba mellett szinte bárhol: a nappaliban, a konyhában, a szekrények mögött… kiirtani viszont nagyon nehéz. Nekünk az egész tavalyi tél a penésszel való küzdelemre ment rá, a társasházat ugyanis előző évben hőszigetelték le, túlságosan is jól. Az erős szigetelés miatt nem szellőzött, így a lakás jobb otthona lett a penészgombáknak, mint nekünk. Próbáltunk mindent az emberrel: ecetet, gyakori szellőztetést, még a penészölő festéket is, de valahogy mindig megtalálta a felületet, hogy visszajöjjön. A 60-70%-os páratartalom és a falban megtalálható tápanyagok (még a tapétát és a faanyagot is szeretik), épp elég volt nekik.

 

A penészedést viszont nem szabad félvállról venni. Nem csak esztétikailag csúnyítja el a lakást, hanem komoly egészségügyi kockázatnak is kiteszi magát, aki huzamosabb ideig tartózkodik penészes helyen. Először könnyű összekeverni a náthával a tüneteket: kezdetben a penész légúti irritációt, orrdugulást, köhögést okoz, de megfelelő kezelés, és a penész megszüntetése nélkül az elhúzódó panaszok következtében idült arcüreggyulladás is kialakulhat. A penész bizonyítottan felelős lehet a bőrproblémák, a depresszió, néhány szív- és érrendszeri betegség, illetve csont- és ízületi megbetegedésekért is. A penész allergiás reakciókat is kiválthat, így nagyon fontos, hogyha furcsa megfázásszerű, allergiás tüneteket tapasztalunk, akkor nagyon alaposan nézünk körül a lakásban. Nem elég a vizesblokk környékét megszemlélni, nézzünk be a szekrényekbe, falvédő mögé, szobanövények cserepeibe, stb is. De sajnos a lakásban akkor is magas lehet a gombaspórák koncentrációja, ha ennek nem látjuk semmi jelét. Megbújhatnak a ház szerkezetében, például a gipszkarton falak mögött is, így akkor sem érezhetjük teljes biztonságban magunkat, ha nem látjuk látható jelét a penésznek.

 

A mi kanosszajárásunkat végül egy légszűrő bambusz szénnel töltött lenzsák, a Hiilibag oldotta meg, ami kiszűri a levegőből az különböző baktériumokat, kórokozókat és egyéb beltéri légszennyező anyagokat, és igen, párátlanít is, így pont azt tudta, amit ezen a ponton már kétségbeesve kerestünk. Került belőle a lakás minden kritikus pontjára, és szinte hihetetlen, de azóta nem jelentkeztek a csúnya penészfoltok. A Hiilibag-ről több információt a hivatalos oldalukon találsz.

  • 185 2018. október 19 Életmód 2018. október 19.

    Facebook Comments