Az előző évek sikerei után ismét ellátogatnak hozzánk, és ezúttal Beyoncé dalaival teszik különlegesebbé számunkra a karácsonyvárás időszakát.
2016 után ismét Magyarországra látogat a jazz és gospel koronázatlan királynője, Queen Esther Marrow és híres New York-i kórusa, a Harlem Gospel Choir – decemberben több koncertet adnak Budapesten. Beyoncé dalait is elhozzák nekünk, amiknek köszönhetően a karácsonyi készülődés még különlegesebbé válhat mindannyiunk számára.
Az afro-amerikai zene nagykövetei december közepén három nap alatt többször is fellépnek Budapest több pontján. A Harlem Gospel Choir idei magyarországi turnéját december 11-én zárja majd a Budapest Kongresszusi Központban 19 óra 30 perces kezdéssel. Utolsó műsorukhoz csatlakozik Szarka Tamás is, a tervek szerint ő énekli az utolsó két dalt.
Szarka Tamás a felvidéki Királyrévén nőtt fel. A Galántai Zeneiskolában nyolcéves korában kezdett hegedülni tanulni. 1983-ban, főiskolai évei alatt alapította meg testvérével az első zenekarukat, amely 1984-től viseli a Ghymes nevet. 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesült testvérével, Szarka Gyulával, zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságáért.
Tudtad?
A mára már legendássá vált, világhírű Harlem Gospel kórust Allen Bailey alapította 1986-ban, Martin Luther King születési évfordulójára rendezett ünnepségen, a híres New Work-i Cotton Clubban.
A kórustagok a harlemi „fekete templomok” legkiválóbb énekesei és zenészei közül kerültek a társulatba. Különlegessége, hogy az összesen 65 tagot számláló kórus három generációt foglal magában 17 és 65 éves kor között (a turnéfelállás kilenc énekesből áll).
Hogy mennyire komolyan veszik őket a világban, azt az a tény is bizonyítja, hogy felléptek már a Vatikánban, II. János Pál illetve XVI. Benedek pápák tiszteletére rendezett koncerteken. Emellett szórakoztatva hirdetik egymás elfogadásának és megértésének fontosságát, valamint – nem mellékesen – elvarázsolják hallgatóságukat zenéjükkel.