Öt perccel hamarabb ért véget a világ leghosszabb nonstop repülőútja
Írta:

Öt perccel hamarabb ért véget a világ leghosszabb nonstop repülőútja

A katari légitársaság lekörözte a szomszédokat, így most már ők mondhatják magukénak a világ leghosszabb leszállás nélküli repülőútját.

 

Ha nekem azt mondanák, hogy tessék, itt van végtelen mennyiségű zene, film, a laptopod meg egy fülhallgató, na és persze kaja-pia dögivel, akkor szerintem végtelen mennyiségű időt el tudnék tölteni bárhol. Egy repülőgépen is. Na jó, ezt csak úgy mondom, de igazából 8-10 óra múlva már kicsit feszengenék, ha nem nagyon tudnám kinyújtani a lábam, vagy bármi más okból nem lenne kényelmes a szék. De azt hiszem, még ezeket a kisebb kellemetlenségeket is bevállalnám, ha kapnék egy jegyet a világ leghosszabb nonstop repülőútjára.

 

Ezt jelenleg – február első hétvégéje óta – a Qatar Airways jegyzi, akiknek egyik gépe Doha és az új-zélandi Auckland közt teljesített nem kevesebb, mint 14 535 km-t. A Boeing 777-200LR négy pilótával repült át 10 időzónán (a pilóták meghatározott időközönként váltották egymást), és 16 óra 23 perc alatt értek Aucklandbe. Egy kicsit még lazíthattak volna, mert kb. öt perccel hamarabb érkeztek a tervezettnél.

 

Ha túl sok control freak ül a légitársaság vezetésében, akkor emiatt lehetett egy kis felfordulás, de szerintünk a főnökség, köztük a vezérigazgató, Akbar Al Baker (aki szintén a gépen volt) most inkább annak örül, hogy “megverték a szomszédokat”. Ugyanis tavaly még a dubaji Emirates tartotta a világrekordot nonstop repülőút tekintetében, Dubaj és Auckland közt közlekedő járatukkal, de Doha egy kicsit még messzebb van Új-Zélandtól.

 

Ha kedvet kaptál, és Dohából egyszer elruccannál Aucklandbe, akkor kapaszkodj, mert most jönnek az árak: 1050 fontba, vagyis jelenlegi árfolyamon 376 ezer forintba került egy retúrjegy a turistaosztályon. Ha pedig több luxusra vágynál, akkor ennek úgy a hétszeresét kell kiperkálni: 7250 fontot, azaz 2.6 millió forintot kóstál egy első osztályú retúr repjegy. Szerintem ez kb. egy helyes kis városi autó alapára, vagy a legszerény körülmények közt egy világ közüli utazás kerülhet ennyibe, két személyre. Nem semmi, ugye?

 

Érdekesség, hogy a Singapore Airlines egyszer túlteljesítette ezt az utat: Szingapúrból Newarkba repültek el egy nem kereskedelmi járatukkal, ami 15 300 km és összesen 19 óra – időben ez a világ leghosszabb repülőútja.

  • 944 2017. február 16 Külföld 2017. február 16.

    Facebook Comments