A Parfüm-sztárt küldjük Bécsbe

A Parfüm-sztárt küldjük Bécsbe

Csemer Boglárka Boggie „Wars for Nothing” című dalával indulunk idén az Eurovízión.

Ő az a lány, akinek Parfüm című dalát tavaly hónapokig nem lehetett kiverni a fejünkből, de szerepelt például a 2011-es Csillag születikben is Sebestyén Áronnal. A fiatal énekesnő 13 éves korában kezdett zenét tanulni, klasszikus éneket és klasszikus zongorát a Fasang Árpád Zeneiskolában, és jazz–éneket az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Jazz Zeneművészeti Szakközépiskolában.

https://www.youtube.com/watch?v=WETXc5Z7Cng

Pályafutását 2009-ben kezdte, amikor megalapította a Csemer Boglárka Quartetet (CSNQ), az első lemezén pedig 2012-ben kezdett el dolgozni. Ugyanekkor változott át a CSBQ formáció Boggie-vá, bár a zenekar (aminek tagjai Csemer Boglárka – ének, Sebestyén Áron – billentyűk, Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló, basszusgitár, Szabó Tamás – dob) jelenleg is aktív.

Boggienak két lemeze jelent meg eddig, a „Boggie” 2013. áprilisában (ezen hallható a Parfüm magyar és francia nyelven is) illetve az „All Is One Is All” tavaly októberben. Idén pedig megnyerte A Dal című versenyt, ami a hatvanadik Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója, így ő utazik Ausztriába, és érte izgulhatunk május 19-én és remélhetőleg május 23-án a döntőn is.

https://www.youtube.com/watch?v=5qrGOi41iwE

  • 640 2015. március 18 Kultúra 2015. március 18.

    Facebook Comments