A Hold és a Mars lehet a következő lépés?
Írta:

A Hold és a Mars lehet a következő lépés?

Hold körül keringő űrállomás, Holdbázis és ember a Marson – ezek várhatnak az emberiségre az elkövetkezendő években.

 

Vannak olyan, az egész emberiség jövőjére kiható ügyek, amelyek érdekében még az eddig rivalizáló nagyhatalmak is képesek félretenni nézeteltéréseiket, és együttműködnek. Nemrég Oroszország és az Egyesült Államok egyezett meg abban, hogy közösen építenek meg egy Hold körül keringő új űrállomást – írja az Index.

 

Az űrállomás a Deep Space Gateway nevet kapta, és első moduljai 2024 és 2026 között kerülhetnek Hold körüli pályára. Legalább egy évtizeden át ez lesz a NASA és a Roszkozmosz űrhajósainak a fő célállomása az űrben. Az ott alkalmazott technológiáknak fontos szerepük lehet később a Hold és Mars meghódításában, és abban, hogy űrállomásokat hozzanak majd létre.

 

A SpaceX vállalat, élén Elon Muskkal ennél is tovább gondolta már a terveket: ők nagyon is elképzelhetőnek tartják egy Holdbázis építését és a Mars kolonizálását. Persze mások még nem gondolkodnak ennyire előre, egyelőre csak kisebb lépéseknél tartanak – amik ugye, nagy lépések az emberiségnek.

 

A Space.com-ra hivatkozva az Index azt írja, hogy már megvannak azoknak az űrhajóknak a tervei, amelyekkel lehetséges volna egy Mars-űrmisszió. Ilyen űrhajókkal fognak az asztronauták leszállni a vörös bolygóra, és visszatérni onnan az űrben keringő egységre.

 

Ami az űrállomást illeti, a Lockheed Martinnál már ki is találták, hogy ez milyen legyen. A Mars Base Camp űrállomás alkalmas lesz akár 1000 napos küldetések lebonyolítására is, és tartozik hozzá egy Mars Ascent/Descent Vehicle (MADV) nevű leszállóegység. Az utóbbi egyfokozatú, többször felhasználható, és leszállás közben a rakétahajtómű lassítja majd le hangsebességről.

 

De ne szaladjunk annyira előre, ugyanis az ezernapos küldetések bőven a jövő zenéjét jelentik. Az első tudományos célzatú emberi küldetések a Marsra várhatóan elég rövidek lesznek: két hétre terveznek majd, négy űrhajóssal, akikkel két leszállóegységet küldenek le, hogy biztosan vissza tudjanak térni.

 

Hogy ezek a célok megvalósulnak-e, és ha igen, mikor, egyelőre kérdéses. De az szerintünk tény, hogy az emberiség talán minden korábbinál közelebb van most ahhoz, hogy tovább növelje jelenlétét a Világegyetemben.

  • 36 2017. október 10 Tech/tudomány 2017. október 10.

    Facebook Comments