Az IMAX még idén kipróbálná, milyen lehet a virtuális valóságban mozifilmeket nézni – de vajon ez mennyire jönne be a közönségnek?
Én még a hagyományos mozikon nőttem fel, utána jöttek a 3D-s és 4D-s csodák, amik tetszenek ugyan, de az én szemeben már a mozizás egy új dimenzióját képviselik. Az IMAX pedig még újabb dolgokra készül: a cég nemrégiben bejelentette, hogy a Google-lel közösen olyan virtuálisvalóság-kamerákat fejlesztenek, amelyekkel mozifilm minőségben lehet majd felvételeket készíteni.
Erről további részleteket még nem tudunk, de az biztos, hogy még a kamera kiadása előtt nyitnak olyan vetítőtermeket, ahol VR-filmeket lehet nézni. Még idén hat ilyen VR-moziterem megnyitását tervezik, többek közt Los Angelesben és Kínában. Ami a sisakokat illeti, a Starbreeze cég Star VR headsetjét fogják használni, aminek egyedi vonása, hogy képes 210 fokos látószögre is.
De vajon mit szólnak majd a moziba járók ehhez az új típusú élményhez? Egyesek alig várják, mások szerint viszont a VR mozi teljesen elzárja a nézőket a külvilágtól, így nem, vagy csak nehezen válhatnak majd a virtuálisvalóság-mozik közösségi élményekké. Megint mások inkább azt sokallják, hogy 7-10 dollár, vagyis úgy 2000-3000 forint lesz egy tízperces VR-mozizás, ami nem nevezhető túlságosan olcsó mulatságnak…