Csomagolásmentes bolt nyílik Magyarországon

Csomagolásmentes bolt nyílik Magyarországon

A hordozható vászontáskák elterjedése után újabb okos mozgalom érkezik el hazánkba is: a csomagolásmentes bolt.

 

Pár héten belül megnyílik Budaörsön Magyarország első noPack boltja, azaz olyan üzlete, ahol az általunk hozott üvegbe mérik a tejet, dobozba a lisztet, amit a már említett – és szintén hozott – vászontáskában vihetünk haza. Mindamellett, hogy mostanra menő lett környezettudatosnak lenni és adni a házi jellegű ételekre és alapanyagokra, ez a mozgalom több szempontból is nagyszerű. A tőlünk nyugatabbra már jól ismert csomagolásmentes formátum lényege, hogy mi magunk viszünk minden tárolóedényt, amit a boltban töltünk meg azzal, amire szükségünk van. Meg persze bérelni is lehet, ha épp nem hoztunk magunkkal eleget, de semmiképp sem termelünk felesleges műanyag- vagy papírhulladékot. Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Németországban is vannak hasonló koncepciójú üzletek, nálunk, sőt egész Közép-Európában viszont újdonságnak számít.

fotó:media2n.fdncms.com

A termékválasztékban a lisztek, fűszerek, mézek, tészták mellett megtalálhatók lesznek a zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, péktermékek, magvak, aszalványok, sőt még a kozmetikumok is. A beszállítók kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy egészséges termékeket előállító, családi cégek legyenek, akik etikus, környezetbarát üzleti modellben, kevés csomagolóanyaggal dolgoznak és lehetőleg a noPack üzlethez közeli településekről szállítsanak. Az első itthoni csomagolásmentes bolt „atyja”, Monostori-Kalovits Márk elmondta azt is, hogy nem csak egy boltban, hanem már franchise-rendszerben gondolkodnak: eddig tíz lehetséges partnerrel tárgyaltak, Budapesten és az ország nagyobb városaiban (Szegeden, Debrecenben, Pécsen).

Talán bennetek is felmerült a szavatosság kérdése például a már említett tejtermékek esetében, de ha belegondolunk, ez nem jelent valós problémát. A kimérős rendszer egyik lényege, hogy tudunk annyit vásárolni az adott termékből, amennyire szükségünk van, így nem lesz kimaradó rész, amit tárolnunk kéne. A tartós UHT tejet pedig továbbra sem ilyen helyen szerezzük majd be. Ráadásul az ilyen csomagolásmentes, kimérős üzletek elterjedése az élelmiszerpazarlást is csökkentheti. Nem kell megvennünk 7 deci málnaszörpöt, ha a receptbe csak fél deci kell, és a maradék tejet sem kell 3 nap után szomorúan a lefolyóba önteni. Mi régen voltunk ilyen lelkesek egy új kezdeményezés iránt.

fotó:payload142.cargocollective.com

 

  • 2073 2015. szeptember 21 Tech/tudomány 2015. szeptember 21.

    Facebook Comments