5 szuper program Anyák napjára
Írta:

5 szuper program Anyák napjára

Idén május 6-ára esik az Anyák napja – gyorsan adunk is pár ötletet, ha meglepnéd egy szuper közös programmal a mamádat.

 

Persze, a hétköznapokon is hálásak vagyunk az anyukáknak mindenért, amit értünk tettek, de talán kicsit kevesebb időd jut arra, hogy ezt el is mondjuk nekik. Erre nyújt kiváló lehetőséget minden évben az Anyák napja, amikor köszönetet mondhatunk egy szál virággal, vagy akár egy szuper programra is magunkkal vihetjük az anyukánkat – ez utóbbihoz adunk most néhány tippet.

 

1. Menjetek brunch-olni

What-Nutritionists-Order-When-They-Go-Out-for-Brunch-01-722x406

Az utóbbi időben nálunk is nagy divatja lett a brunch-oknak, amit mi magunk közt leginkább egy kiadós kései reggelihez szoktunk hasonlítani. Anyák napja délelőttjén próbáljátok ki anyukáddal – ha már voltatok, azért lesz élmény, ha pedig még nem, akkor azért. Budapesten több helyszínen is részt vehettek ilyen brunch-on, például az Araz étteremben vagy a Paris Budapestben.

 

2. Készítsetek ajándékot a Nagyinak!

budakeszi_arboretum_

Ha már van gyereked, és együtt lepnétek meg valami igazán különleges dologgal a nagyit, akkor május 6-án vegyétek az irányt a Budakeszi Arborétum felé, ahol csodás környezetben készíthettek termésdíszeket és figurákat. Nincs olyan anyuka és nagymama, aki ezeknek ne örülne!

 

3. Jöhet egy kis exkluzív kényeztetés?

IMG_4615

Ha picit mélyebben a zsebedbe nyúlnál, vidd el a mamádat egy kényeztető wellness hétvégére. Vagy ha erre nincs lehetőségetek, kipróbálhatjátok az Oxygen Wellness Naphegy különleges anyák napi ajánlatát: egészséges falatokkal, jógával, sminktanácsadással és Omorovicza arckezelésekkel várnak titeket.

 

4. Irány a természet!

vis_fokep

Rég nem voltatok együtt kirándulni? Akkor vegyétek az irányt a Dunakanyar felé, ahol szebbnél szebb látványosságok és kirándulóhelyek várnak titeket. Mi nagyon ajánljuk Zebegény, Dobogókő vagy Visegrád felkeresését, vagy az örök favorit Szentendrét. Ha viszont inkább nosztalgiáznátok, akkor irány Buda, a libegő és a gyermekvasút! Felejthetetlen élményekkel gazdagodtok majd, ehhez kétség sem férhet! ;)

 

5. Otthon, édes otthon

16820638_1025568_a6600a4de1bb1060fada9d50c82a4d2f_wm

Ha Anyu inkább otthonülő típus, és még a közeli cukrászdába sem szívesen mozdul ki, akkor egyszerűen csak lepd meg egy szál virággal, vidd házhoz a kedvenc sütijét és nézzétek együtt a Szívek szállodáját. Hiszen a lényeg nem az, mennyit költesz és hová mozdulsz ki a mamáddal, hanem az, hogy egy kis időt egymásra szánjatok Anyák napján.

  • 1211 2018. május 01 Belföld 2018. május 01.

    Facebook Comments